|
Témaindító hozzászólás
|
2014.09.24. 13:07 - |
(Az előzmények szóban történtek) |
[20-1]
//MESE//
Berwynn értetlenül hallgatja a lány hebegését-habogását. Ha ennyire tartózkodik, bizonyosan valami komoly dologról lehet szó. Talán a klánja ellentétben áll Foltest királlyal? Vagy valamiféle egyesség él közöttük? Hitetlenül néz a lányra néhány pillanatig, mikor a zavartságáról beszél. Ez is bizonyosan valami elterelés. Ám a lány arcáról sütő őszinteség mégis bizonyság, hogy ez az igazság. A witcher nem nevet. Nem is szól egy szót se, csak ostoba, döbbent ábrázattal néz a lányra. Egy olyan helyen élnek, olyan időben, ahol szörnye és démonok gyilkolják az embereket, a pestis halomra öli az embereket, a háború pedig a küszöbön áll, mégis a legnagyobb gond, amivel Tuliinak szembe kell néznie az lányos zavara. A lány fiatalsága és éretlensége egy kissé megmosolyogtatja a witchert. Elmosolyodik, még egy halk „hehh” hangot is kienged magából majd megfordul.
- Nem leszel egyedül. – Ezzel a végszóval pedig tovább indul. |
//TULII//
- F-félre értesz, én csak, egyszerűen, hogy is mondjam… - zavartan vakarja meg tarkóját. - Szóval én... és a klánom, az úgy volt, hogy… - nem találva a szavakat adja fel a magyarázkodást, mielőtt még inkább bonyolítaná a dolgot. A vajáknak meg éppenséggel még kevésbé szeretne erről beszélni, nem hallotta még nevetni witchert, de biztos benne, hogy ezen az aprócska kis zavarán jót szórakozna. Ezt pedig szeretné elkerülni.
- Nem lesz gond, veled jövök – jelenti ki határozottan. - Csak sosem járultam még uralkodó elé a klánom tapasztaltabb tagjai nélkül… - alig érthetően fűzte hozzá az alábbi félelmét, arra gondolva, ha beszél róla, az könnyit lelkén. Még ha eléggé kellemetlen is számára az igazság.
- Gyerünk, nevess csak ki! – szégyenében elvörösödött arccal, elfordított fejjel várja a hahotát. Mély levegőt vett, hogy sikerüljön el is viselnie ezt. |
//MESE//
- Ugye tudod, hogy ha velem tartasz, nem kerülheted el a királlyal való találkozást. Jobb lenne, ha elmondanád az okot, hogy fel tudjak készülni, vagy nem kéne velem tartanod. – Berwynn teljesen logikusan vezeti le a dolgot. Nem is érti, hogy akkor most mit szórakoznak egymással. Ha a lány nem akar bemenni ne menjen. Nem mintha ő hívta volna magával. Nem akarja senki dolgába beleütni az orrát, de ha egy körözött személlyel lép be, akkor az már az ő dolga is. Mielőtt tovább indulnak szándéka ezt tisztázni, így vagy úgy, de megoldani és pontot tenni az ügy végre. |
//TULII//
Pimasz módon jól szórakozik a vajákon, majd rádöbbenve ízetlen tréfájára, köhintve rekeszti be kacaját.
Orrából sugárzó időnkénti fájdalom miatt kezd beszámolóba arról, hogy ennél milyen komolyabb sérülést is kapott már valami kimondhatatlan nevű hegyvidéki lényről, mely klánjuk környékén ólálkodott egy időben. Ezzel próbálva meg enyhíteni a lelkében keringő feszültséget, ama gondolatból származó izgatottságot, hogy ő maga is egy neves uralkodó elé járul.
- Igen – a kérdés váratlanul érte. A döbbenet pedig határozott választ mondatott ki vele. Ráeszmélve, mit is mondott, zavartan nyitotta szóra a száját, majd tétován keresett a földön egy szimpatikus követ, melyen hosszan elidőzhet. - V-vagyis nem. Ez bonyolult – fűzi hozzá iménti elhamarkodott válaszához. Hangjával igyekezett megütni az iménti elszántságot. Öles léptekkel igyekezvén elhaladni a vaják mellett, lefelé horgasztott fejjel, hogy az ne láthassa bizonytalanságát. Így próbálván lebeszélni a witchert arról, hogy tovább boncolgassa ezt a témát. |
//MESE//
Berwynn a „folt” miatt visszanéz a folyó zavaros víztükrére, s keresni kezdi azt egészen addig, míg a lány nevetésben nem tör ki. Felkapja a fejét és összehúzott szemekkel néz a lányra, majd felkel, s haloványan elfordul. Tulii profilbol láthatja, mert közben tőle ellenkezőleg fordul. Azt is hiheti, hogy csak valami „üzemzavar” lehet a rendszerben.
Ezek után nincs már ami akadályozhatná őket a király elé járulásban. Ahogy az úton haladnak. Berwynn elől, Tulii közvetlenül utána. A férfi egyszer csak megszólal. Nem biztos benne, hogy a lány előzőleg beszélt e vagy sem, hiszen sosem tudja követni Egy ideje meg sem próbálja.
- Van valami különösebb oka, hogy nem akarsz a király elé járulni? -. Eközben megáll s hátrafordítja fejét, hogy lássa a lány arcát.
|
//TULII//
- Eöööhmeh, valóban… - tétován helyesel a szállást illetően. Zavartan követi Berwynnt, fellélegezve, hogy célozgatásai sikerrel jártak. Ám nem arra számított, ahova érkeztek. Elhúzott szájjal nézett a folyóra, mely keresztülszeli az egész várost. Bele se akar gondolni, hogy mi úszkálhat benne, bizonyosan eltér az otthonát keresztező hegyből folydogáló kristálytiszta víztől.
Szeme sarkából nézi végig, ahogy Berwynn emberibb külsőt varázsol magára. Mindez idő alatt, óvatosan a folyó széléhez lépett, belenézett, majd lenyelve, hogy ennél jobb úgy se lesz, fél térdre ereszkedett, hogy lemossa az arcáról azt a kis rászáradt vért. Orra nevetségesen nézett ki, ezért nem igazán sokáig csodálta magát a víztükörben. Szipogva dőlt hátra, ruhájával törölve le arcáról a nedves cseppeket.
- Tökéletesen, vaják uram – vetett rá egy pillantást. Meglepődött, hogy a witcher hajáról szóló pletykák cseppet sem sántítanak. Tényleg fehér. - Bár ott, mintha kihagytál volna egy foltot – mutatott egy tetszőleges pontra a vaják arcán, majd elnevette magát.
- Csak vicceltem – fűzte hozzá, majd felállt. Belátta, hiába próbálja kerülgetni a királyt, mint macska a forró kását, a találka meg lesz tartva… |
//MESE//
A „néztél már tükörbe” kérdésre ismét néz egy hatalmasat. Tuliira pillanat, majd lefelé magára. Ezt sokat kérdezik tőle, mégis megdöbbent, hogy ez a lány szájából hallja. Azt hinné, hogy ennyi ideje együtt utaznak, megszokta már a rusnya mutáns pofáját.
Végül is van értelme annak, amit mond. Sóhajt egyet, bólint.
- Most dobattam ki magunkat a szállásról, így oda már nem mehetünk… - Gondolkodik el hangosan, majd eszébe jut, hogy egy folyó szeli át Vizima városát, így egyenesen oda veszi útját sarkában Tuliival.
Néhány perc alatt odaérnek. Letérdel a kövekkel kirakott partra, leveszi kesztyűjét, majd két tenyerét összerakva, vizet emel arcához, hogy megmossa. Párszor még megismétli a procedúrát, majd megrázza a haját, mely ugyancsak vizes lett. Melegen és erősen süt a nap így valószínűleg hamar fog megszáradni. Ezek után Tuliira néz, s nyugodt hangsúlytalan módon szólal meg, ahogy szokott.
- Így mer megfelelek a fenséges kisasszonynak? – s egy enyhe fejbiccentéssel még meg is hajol Tulii előtt. Mindezt még mindig térdelve adja elő. A vízcseppek végigfolynak arcán, s álláról a földre csöppennek. Haja hófehér, szinte vakító a napfényben. |
//TULII//
Meglepődött a híres és neves vaják döbbent reakcióján. Végül pedig már ő maga kezdte zavarban érezni magát, hogy ilyet mert kérdezni.
- Nem valóban nem, nem is az öltözetedre gondoltam – kezdett bele tétován, hevesen gesztikulálva kezeivel. - De néztél már tükörbe? – hadarta el kérdését miközben körbejárta. Bele se gondolva, hogy nyíltan hangoztatott kérdése talán bántó lehet a másik fél számára. - Tiszta vér vagy, a hajadra pedig azt pletykálják, hogy fehér, de inkább tűnik szürkének. A fellegvár kapujában nyomban visszafordítanának – igyekezik rávezetni a witchert arra, hogy mi fennakadást talált a megjelenésében.
Klánja nevén iszonyatos foltot hagyna bármely tagja, ha az alapvető elvárásoknak megfelelően nem vedlenék le magukról a megtett út porát. Azonban így is több gond volt, mint haszon a vaják vállán, így nyíltan mégse fűlött a szíve ahhoz, hogy kerek perec megossza vele problémáját mindezzel. Főleg, hogy ismét a puszta létezését köszönhette Berwynnek. Ráadásul élete első alkalma lesz, mikor családja nélkül kell egy uralkodó elébe állnia és nem szeretne csalódást okozni.
- Ha egy witcher lennék, biztos adnék a megjelenésemre, ha egy király elé járulok, ha csak minimálisan is – célozgatott. Szörcsögve egy aprót orra okán. |
//MESE//
Berwynn néhány lépéssel a lány előtt járt. Meglepetten torpant meg, mikor a nevét hallotta. Ritkán hallja más által kimondva. A lány felé fordult, egyik szemöldökét leheletnyire megemelve. Végignézett magán, majd ismét a lányra pillantott. Nem mondott semmit csak értetlenül nézett. Ő egy witcher, ez a ruhája. Minek kéne két öltözetnek nála lenni. Minek kéne kiöltöznie? Senkit sem érdekel, hogy néz ki, csak végezze a dolgát, más nem számít. A mutáns mutáns marad akkor is, ha asszonyszoknyát visel.
- A király bizonyosan witchert kért magához, nem pedig valami piperkőcöt harisnyában… - Jegyezte meg humortalan hanggal. Tulii nem lehetett egészen biztos benne, hogy most viccel e vagy sem. |
//TULII//
Meggyőződése volt, hogy a vajáknak csak a dolgát nehezítette meg azzal, hogy az őrök miatta a nyakukra szálltak. Bele se gondolt, hogy felbukkanásuk nem köthető össze a felsőbbrendű utasítással. Meglepetten fogadta el Berwynn válaszát. Megkönnyebbült, hiszen lelkiismerete arra volt visszavezethető, hogy meggyőződése volt, bajt hoz a withcer fejére lábatlankodására, mint az imént az őröknél is, s emiatt rossz fényt fog vetni Berwynnre mindez, a királyi udvarban.
Hatalmas kő esett le mellkasáról, eljátszott azzal a naív gondolattal, hogy talán mégse teher a vaják számára annyira, mint ahogy azt képzelte. Azonban kétségek ott lappangtak tudata alatt, Berwynn szótlansága nem segített rajta.
Forduljak meg?
Kérdezte magától. Még nem késő, csak pár hónapnyi utazás és ismét otthon lehetne, elfelejthetné ezt az egészet és alávethetné magát a család elvárásainak, nem küzdve tovább a sorsa ellen.
Összehúzott szemöldökkel rázta meg a fejét, fejében Berwynn minap elhangzott szavai ismétlődtek meg. Nem fog engedni, nem adja fel, tovább fog menni, mert ő akarta, hogy így legyen.
- Berwynn - torpant meg. Megújítva elhatározását, fejébe véve, hogy tanulni fog, ha legközelebb négy őr semmiség legyen számára, határozottan nézett a witcher felé. - Így nem jelenhetsz meg a király előtt – jelentette ki. - Ugye nem így akarsz az uralkodó elébe állni?
|
//MESE//
Berwynn meglepetten nézett a lányra. Az ajtóban torpant meg, ahogy eljutott az agyáig a lány távozni akar. Nem is tudta mit reagáljon, erre nem számított. Nem is érti miért nem, hiszen semmi sem tarthat örökké, ráadásul mikor legutóbb elgondolkodott ezen, még úgy érezte, ez csak teher, hátráltató tényező a számára. Ő egy witcher, mutáns, az érzéseket már rég kiölték belőle, akkor meg mit érdekli? Miatta került bajba. Ha nem lett volna vele, mikor átkeltek a kapun, akkor az őr nem bánthatta volna, s most sem jelent volna meg előtte.
- Az őrök csak négyen voltak – jelentette ki, mintha ez mindenre magyarázat lenne az univerzumban. Miután Tulii ostobán nézett rá, hiszen Berwynnen kívül más nem tudhatta hogy jön ez ide. Ezért a férfi hozzátette
- Négyen voltak, sehol egy másik őr, ha a király vagy feljebbvalójuk parancsára cselekedtek volna, akkor több tucatnak kéne ránk várnia. - Így már egészen értelmesnek hangzott…
Miután ezt lerendezték, stzó nélkül indult tovább. Nem reagált a lány kérdésére. Ő sosem akarta magával vinni. Tulii döntött úgy hogy vele tart, így ennek a kérdésnek nem volt értelme. Mivel nem hallgatott rá akkor, mikor ellenkezett, ezért most sem fog akármit felelne. Tuliié a döntés, mint ahogy akkor is. |
//TULII//
Magában átkozódott, amiért ennyire elszámította magát. Saját pengéjével talán fél sikerrel képes lett volna kivitelezni a fejben elképzelteket, de így csak a kitérésekre alapozhatott, melyet annyi kiképzésen át gyakorolnia kellett. Ám hamar fáradt, és nem kerülgethette örökké a csapásokat, belátta: menekülnie kell. Az ajtó szabad volt, nem állt benne katona, így nyomban a kijárat felé vetődött. Ám a bekötözött arcúra nem számított. Ütése váratlanul érte, a fájdalom meg se éreztette vele az esést, arca lüktetett, szíve szerint megszabadult volna orrától, hogy ne érezze ezt a kínt. Könnyei patakokban folytak, testét úgy lehetett rángatni, mintha rongybaba lenne, erőlködve próbálta elrántani végtagjai a katonák keze ügyéből, lábaival rugdosott, a fájdalomtól zokogott. Az erőlködéstől zihált, alig kapott levegőt, végül a légszomj állította meg heves mozdulataiban. Krákogva köpte az orrából szájába folyó vért a földre és tűrte az őrök bánásmódját. Undorodva rázta meg a fejét, hogy a köpetet lerázza magáról, ösztönösen csukta be a szemét, a homályos képekből csak a körvonalait tudta kivenni az ismerős fémkesztyűnek, mely arca felé közeledett. El se akarta képzelni a fájdalmat, amelyet ezután érezni fog. Már számolta vissza a másodperceket, amikor a fülsüketítő üvöltés tette próbára dobhártyáit. Érezte, ahogy elengedik, ő maga pedig esetlenül a földre esik, kezével ügyetlenül próbálta enyhíteni a kemény földdel való találkozást.
Sűrű pislogással igyekezte könnyfüggönyét félrevonni, hogy lássa az eseményeket. A vaják ügyessége a kézitusában fegyveresek ellen lenyűgözte, de egyben irigy is volt, hogy ő maga nem képes felvenni vele a versenyt. Lelkében a hála pedig csak tovább nőtt, hiszen újból az életét köszönhette a witchernek. Bár másokban talán rémületet keltenének Berwynn démonként pislákoló sárga írisze, Tulii meg se rezdült rá, a csodálat nagyobb volt a félelemnél. Még a fájdalmat is elfeledtette vele egy pillanatra.
Nem érzett sajnálatot, amikor a vaják kegyetlenül az őr combjába vájta a pengét, egy pillanatig elszürkült pillantással eljátszott a megfelelő „büntetés” – gondolatán, amely a halál lett volna elképzelése szerint. Fejében lejátszódó gondolatokon még ő maga is megrémült, az arcára kiülő riadalom, bár nem Berwynnek szólt, a witcher szemfülességét nem csaphatta be a halovány mosollyal, amelyet arcára erőltetett. A felfelé ívelő arcizmok fájdalommal jártak.
- Persze, hogy nem, kemény vagyok, mint a beton – szipogta. Bár igazán meglepődött a vizit eredményén, úgy fájt orrnyerge, mintha apró szilánkokra tört volna. A gondoskodás hatására gondolatai is megnyugodtak és ismét emberi képzelgések váltották fel a démonit.
A kardokat illetően csak felnyögött, amikor megpróbált ezzel egyidejűleg felállni. Gondolatban hozzáfűzte, hogy soha többet nem akarja a vaják hasítóbárdjait a kezében fogni, mert nehezek.
- Miért van az, ha eltűnsz fél percre, nem jó értelemben történik velem valami? – a vér okán szipogva kérdezte az alábbit a vajáktól. Bár inkább magának tette fel a kérdést, mintsem Berwynnt kérte számon, tudatában volt a válasznak, csak egyszerűen nem akarta belátni.
Elfogadta a witcher segítségét, kissé szédelgett még, mikor elindultak, amikor eltávolodtak a fogadótól csak akkor szólalt meg újra.
- Biztos, hogy magaddal akarsz vinni? Csak teher lennék, az alábbiak után a király elé járulni pedig kész öngyilkosság. |
//MESE//
A haramiák számítottak rá, hogy a lány így cselekszik, így csakis Fortuna közbenjárásával élhette túl a kardcsapást, mely a feje fölött süvített el. Pont jókor bukfencezett, különben egyenesen a kardba szaladt volna. A katona következő mozdulatával megkísérelte a két fegyvert felkapni, de Tulii gyorsabbnak bizonyult nála, s sikerrel ragadta magához az egyik kardot. Nem is lett volna értelme mindkettőt magához vennie, hiszen olyan nehezek, hogy csak két kézzel képes megtartani, még úgy is túl súlyosak a számára, hiszen Berwynnre vannak készítve, ő pedig magasabb és erősebb nála. A lány esetlenül forgatta a kardot, gyorsasága, mely alapból előnyt jelenthetett volna, bukfencei, melyeket oly lelkesen és gyakran hajt végre ellehetetlenültek a kard ormótlansága miatt. Ha saját fegyvere lenne nála, akkor mozdulatsora bizonyosan hatásos lenne, de így a katona, aki saját megszokott öltözetében, hazai pályán játszik, ügyesen tért ki a vágás elől. Kardját fölfele lendítette meg, egy lépést sem hátrálva a lány elől. Tulii épp idejében ugrott hátra, így megúszva a sérülést, de a kardot a katona kiütötte a kezéből. Nagy csörömpöléssel érkezett a földre, a lány elé. Nem volt ideje felkapni. Ha úgy tett volna, már halott lenne. Elugrott a következő csapás elől, s csak úgy cikázott az őt körülvevő négy őr között. A kijárat fele vette az irányt, a nyitott ajtó előtt senki sem állt, így sebesen szaladt ki rajta. Mikor arca az padkával került egy vonalba, egy kar jelent meg arcára merőlegesen, egy vonalba azzal. Már nem volt ideje félrelépni. Telibe találta, a fémbetétes kesztyűs kéz. A törött orrú volt az. Tulii hátrarepült, s érezte, ahogy orrából vér kezdett folyni, a fájdalomtól könnyek szöktek a szemébe, s szeme alsó részén úgy felgyülemlettek a cseppek, hogy alig látott valamit az előtte lévőkből.
- És most megtanítom neked kis cafka, hogy hogy kell viselkedni! – Érezte, ahogy két őr megragadja a karját, Felemelték, mintha csak talpon állna, de nem engedték el. A kötött orrú közelebb lépett hozzá, kiköpött egyenesen a lány arcára, majd felemelte öklét, s meglendítette egyenesen Tulii arccsontja fele. Az ütés azonban nem talált, ehelyett egy hatalmas fájdalmas üvöltés hallatszott. Eddigre már kitisztul a látása annyira, hogy sikerüljön felfognia az eseményeket.
Berwynn állt a férfi mögött. A kötött orrú kezét gondosan hátra csavarta egy pillanat alatt, majd egy erős rántással kitörte a vállát. A férfi üvöltve rogyott a földre, s vonaglani kezdett. A witchernél nem volt fegyver. Nem is volt rá szüksége. Olyan volt akár egy démon, szeme csak úgy villámlott, egy gyilkos tekintete volt. A düh elvette az eszét. A három másik fickó fegyverrel rontott neki. A witcher rezzenéstelen arccal állt velük szembe, s anélkül hogy hátra vagy előre lépett volna kerülte el a kardokat. Minden alkalommal komolyan megbüntetve a soron levő katonát. Mind a három katona eszméletlenül esett össze, szinte egy időben. Ekkor Berwynn a kötött orrúhoz lépett, aki még mindig halkan jajgatott. Szemmel láthatóan eszméleténél volt még. A witcher felkapta, az egyik katona kardját, majd egyenesen a kötött arcú combjába állította, precízen kettévágva a csontot. A férfi úgy üvöltött, ahogy azt Tulii még sosem hallotta. Berwynn megforgatta a kardot a sebben, némán hang nélkül, majd kihúzta. Ahogy ezt megtette a vér csak úgy ömlött a férfi lábából, s pillanatok alatt egy tócsát képzett alatta. Még ordított egy fél percig, majd eszméletét vesztette a vérveszteségtől.
Berwynn Tuliihoz lépett, letérdel hozzá, levette véres kesztyűjét, és azonnal megragadta a lány orrát, óvatosan megérintette.
- Nem törött el szerencsére – Mondta már a megszokott nyugodt hangján. A földön fekvő kardjára nézett. Pár pillanatig csak bámult rá, majd ismét megszólalt.
- Az ezüstöt vetted elő… Az acél való az emberek ellen… - Közben elkezdte egy tiszta kendővel törölgetni a lányt, melyet a reggelihez hozott föl. A tálca földön hevert, az étellel együtt. – Az ezüstöt a szörnyek ellen használjuk… - Felhúzta magára a két kardot, kinézett az ablakon.
- Sehol senki… - Nem sokáig hagyta időzni a lányt. Amint Tulii felöltözött és magához vette a holmiját, azonnal elindultak. Segített a lánynak, alákarolt. A kocsmárosné rémülten nézett végig rajtuk. Hallotta a kiáltásokat. A witcher pár orent dobott a pultra. – A takarítónak – Majd azonnal távoztatok a kijáraton. |
//Tulii//
Látva, hogy a witcher nem hajlik a válaszadásra, elterelve a témát a családról, éppen beszámolót tart egy denevérszárnyú rémdémonról, mely egyszer klánja területén ólálkodott és egyik fivére végzett nagy bátran és hősiesen, s ennek kivitelezésében milyen fontos szerepet töltött be (nem volt otthon…? xD). Egy idő után azonban a fáradtság győzedelmeskedett felette és elnyomta az álom.
Kísérteties álma a benne lakó démonról és múltjáról keveredett gyermekies képzelgésével, nem is sejtve, hogy tudatalattijában miféle igazságok peregnek le. Külső szemlélőként élte át a cselekményeket, s olyan volt számára, mintha egy izgalmas mesét regélnének el klánja tapasztalt harcosai a közös tábortüzes vacsora során. Ennek okán a halk motoszkálás meg se üti a fülét, úgy aludt, mintha bunkósbottal verték volna fejbe, csupán a fémes csattogások zaja volt eléggé kellemetlen ahhoz, hogy egyszeriben felriadjon.
Meglepő gyorsasággal játszódott le elméjében, hogy milyen okból is kell tartania a nehézpáncélosoktól, és parancsolta talpra magát nyomban. Tudata még zavaros volt az álom foszlányaitól, melynek részletei élénken élt még benne, s nem is tűnt úgy, hogy egyhamar feledné ezeket. Idegenkedve nézett farkasszemet a becsörtető fél sereggel, annak is az élénk álló pocakos férfival. Mintha villám hasított volna tudatába, oly’ sebességgel kötötte össze a fickó személyét a minap kellemetlenkedő őrrel. Ennek tudomásul vétele után szakított időt arra, hogy egy gyors terepszemlét tartson a kis szobában, ekkor döbbent rá, hogy a witcher nincs itt.
- Aina Saddros*…- szökött ki száján megrökönyödésében, majd a szoba ablakához vetődött. Túl sokat időzött ahhoz, hogy megpróbáljon kimászni az ablakon, így hát az ott heverő pengét vette magához. Emlékeit felidézve a kardtartásról tartotta ki maga elé a pengét, felmérte ellenfeleit. Tisztában van fegyverforgatás terén való ügyetlenségében, így abban is tisztában van, hogy a kivitelezni kívánt mozdulat végrehajtásának az esélye igen csekély.
Alacsonyan, előre kilépve, félköríves vágást kísérel meg intézni a pallossal küzdő katonák felé, lévén mozgásuk lomhák, ő pedig nehézpáncél híján gyors és mozgékony. Erre próbálja mozdulatait felépíteni. Ha sikerül elkaszálnia lábukat, akkor egy tigrisbukfenccel kísérel meg közöttük átjutni, a kardokat forgatók hátába, és kísérli meg őket egy hosszanti csapással megvágni mindkettőjüket.
*Szent Saddros – Tulii klánjának egy ismertebb istensége |
//MESE//
Berwynn enyhén, kissé keserűen mosolyodott el azon, amit a lány mondott. "felnőttség" Ha azt hiszi, hogy a felnőttséggel a választás joga bárkinek is megjár,az azt jelenti, hogy még gyermek. Hány éves is lehet? Ahogy végig néz rajta, nem tűnik többnek tizennyolc esztendősnél. Igen, annál csak kevesebb lehet. Gyermek még, ő pedig ilyesmikkel terheli.
Az ablakhoz fordult, mintha befejeztetnek tekintené a beszélgetést, nem adott semmilyen választ, elfogadta a lány tudatlanságát. Minek vitatkozni valakivel, akit bezárva neveltek egy kalitkában? Inkább tetszett neki a lány naivsága, melyről azt hitte már kiveszett az emberiségből.
Oly régóta űzi foglalkozását, hogy már teljesen elveszette a hitét az emberiségben, és a másfajúakban egyaránt. Talán még sincs minden veszve? Morfondírozott saját nyomorúságos sorsáról.
Talán Tuli tovább beszélt hozzá, nem biztos ebben, ahogyan az éjjeli életet bámulta, ami az előttük lévő utcán zajlott nem is tudja mikor, de egyszer csak elnyomta az álom. Ritkán történik meg vele ilyesmi.
Reggel korán, pirkadatkor ébred fel, alig aludtak 3 órát, ám ő mégis épp olyan friss volt, mint mindig.
A kocsma mivel jobb helyen feküdt a vendégeinek a szoba minőségétől függően ételt is kínált. A witcher felkelt, s lement. A kocsmáros kedvesen köszöntötte, jól fizető vendégek kedélyére mégiscsak vigyázni kell. Először száraz kenyeret és poshadt vizet próbált a witcherre rásózni. Ha csak róla lett volna szó még ezt sem fogadja el, de nem csak magáról kellett gondoskodnia jelen pillanatban, nem hagyhatta, hogy kukacos kenyeret egyen a lány...
Tulii minderről semmit sem tudott, a witcher nesztelen távozására csak egy szusszanással reagált, azt sem tudatosan, hiszen olyan mélyen aludt, mint a bunda.
Motoszkálásra lehetsz figyelmes, mely egyre hangosabbá válik, valami közeledik feléd. Fémek csattanását hallhatod, és ha eléggé magadhoz tudsz térni arra is rájöhetsz, hogy fém csizmák hangja ez, nem tudod pontosan mennyié, de fél tucatnál bizonyosan kevesebb lehet. Az ajtón kopogás nélkül törnek be élen egy bekötött, dagadt arcú férfivel, aki azonnal rád ismer. Te is felismered, amint megszólal
- Ott a szukafattya! - Kiálltja. Majd rád mutat. A beosztottjai azonnal reagálnak, s feléd indulnak. Csupán három lépés választ el tőlük. Az ajtót egészen elzárják, de az ablak előtt nem áll senki. Ez félúton van a szoba másik falán.
Ha azonnal reagálsz, talán épp idejében érsz oda, és még nem kapnak el. De maradhatsz is, hogy megküzdj a négy férfivel. Kettő karddal, kettő pallossal van fölszerelve. A witcher ezüst és fémkardja az ablaknak van támasztva, de a vértje nincs ott. Vajon hová tűnhetett? |
//TULII//
Visszafojtott lélegzettel néz Berwynnre, bár tisztában van vele, hogy a kimondott szavakat már nem lehet visszavonni, főleg nem olyan kíváncsisággal, amivel ő igyekezett éppen áskálódni a witcher múltjában, hogy jobban megismerhesse.
Szinte ette Berwynn minden kimondott szavát, amit múltjával kapcsolatban mondott el. S a hallottakra kissé elszontyolodott.
- Azt nem választhattam meg, hogy ki leszek, azt viszont tudom, hogy amivé akarták, hogy váljak az nem fog menni. Sokaknak csalódást okoztam… okozok – kellemetlenül mosolyodik el. - De én döntöttem úgy, hogy más utakat próbálok meg, sokkal különbeket annál, mint amit szántak nekem. Én választottam, senki sem dönthet más helyett, ez a jó a felnőttségben, nem? Nem szabnak határokat. Vagy amikor segítesz egy falunak, vagy egy embernek, azt is más dönti el helyetted? Nem hiszem. Van lehetőséged igent és nemet mondani, tehát választani. Ha nem akarnád ezt csinálni már rég elszegődtél volna orvosnak, vagy bármi másnak. De megértelek… nem könnyű kiszakadni a megszokott körforgásból – némi honvágy volt érezhető az utolsó szavainál hangjában.
- Kerested a szüleidet, igaz? – szegezte Berwynnek a kérdést szemrebbenés nélkül. Feltűnt neki az imént, mennyire próbál úgy tenni, hogy ez számára nem fontos, de lerítt a férfiról, hogy bántja a dolog. |
//MESE//
Berwynn az ablakban foglal helyet, s nem is veszi fel a lány kioktatását. Tulii maga is megválaszolja a dolgok miértjét helyette, minek strapálnia magát. Kinéz, s látja az addigra már sötétbe burkolózott éjszakát, ő minden eseményt tisztán lát, minden kis mozzanatot, épp úgy mintha nappal lenne… A kérdésre felkapja a fejét. Ez az első alkalom, hogy Tuli ahelyett hogy a száját jártatná kérdezett tőle valamit. Nem is akármit. Pár pillanatig a lány szemébe bámul, s meglepedtéségt csak egy pillanatra mutatja ki szemöldökével… Majd elfordítja az arcát, mintha egy rossz falatot nyelne le olyan grimaszt vág és vissza fordul az ablak felé.
- Nem az enyém volt a döntés… ahhoz túl aprók a witchernövendékek, hogy eldöntsék, mi a jó nekik… - Mondja, s hangja épp olyan nyugodt és mély, mint mindig Tuli mégis hall benne egy kis szomorúságot…
- Árva voltam… legalábbis ezt mondják… Nem emlékszem semmire azelőttről… - Egy vállrántással próübálja elérni azta hatást, hogy ez őt tulajdonképpen nem is érdekli… - Senki sem választhat.... – Sóhajt egyet, mjad hogy bizonyítsa véleményét visszakérdez
- És te? Te talán eldönthetted a sorsodat? Vagy hogy ki leszel? – |
//TULII//
További szidalmait magába folytja, amikor Berwynn közli a kellemetlen tényeket. Kissé elszégyelli magát, amiért ilyesmiket mondott, főleg, hogy a probléma miatta alakult ki. Gondolataiban végül eljut arra a pontra, hogy nem eredendően ő a hiba, hanem a kapuőrnek is vaj volt a füle mögött, mert ha némileg emberibb módon viselkedett volna, akkor nem kötöttek volna itt ki.
- Igen, de azaz őr se volt valami angyal, azt kapta, amit megérdemelt. Nálunk a kapuőröket ilyesfajta viselkedését korbáccsal honorálják és.. - beszéde Berwynn által félbeszakad. Eleinte értetlenül, kissé sértetten reagál arra, hogy belé folytották a szót, ám amikor meghallja az okát, s szeme sarkából picit körvonalazódik is előtte a páncélos alakulat, melyek elcsattognak a sikátor előtt, ahol megbújtak.
Amint lehetősége nyílik rá, behúzott nyakkal pillant az utca felé, mintha csak látni szeretné, jön e még ehhez hasonló csoportosulás. Ezek után valahogy nem nagyon mer beszélni, nehogy lebuktassa magukat.
- Rendben... és ha nem? - kérdezi. Bár szeretne a legjobbakra gondolni, most valahogy nem megy neki.
A kocsmában némileg zavartan áll Berwynn mellett, miután tűzetesebben is megvizsgálta a fogadó vendégeit. Gondolatban meg is csípte magát a hiba miatt, lévén ő is tudja, hogy a mosollyal rendkívül mesterien leplezheti magát, az kevésbé gyanús, mintha meghúzná magát és megpróbálna eltűnni.
- He, duplán? Ez rablás - jegyzi meg, amint megüti a fülét a pultossal való párcsevej pénzügyi részét. Nem mintha vissza lehetne vonni már ezt.
A szobába belépve nem zavartatja magát a látványtól, aludt már rosszabb helyen is.
- Nem tudsz alkudozni igaz? :/-kérdezi kertelés nélkül, miután körbepillantott a kis szobában és gond nélkül leteszi magát a szénára. Felhúzott térdekkel pöcköli el a közelébe merészkedő patkányt.
- Ez a szoba feleannyit se ért volna - jegyzi meg. - Persze a helyzet megkövetelte - tette hozzá gyorsan mielőtt kioktatnák, hogy miért is történt ez így. Tudja, hogy nem igazán volt választásuk. Kissé zavartan nézett a ruhájától megszabaduló Berwynnre, nem mintha nem látta volna ennél alulöltözöttebben is, végül feszélyezettségét ráfogta a mai nap során átéltekre.
- Berwynn… miért lettél vaják? – hozakodott elő a kérdéssel, amit már régóta fel akart tenni, csak nem tudta eldönteni mikor lenne a legjobb ilyesmivel előhozakodni, sőt, hogy egyáltalán érdemes e ilyesmit egy witchertől kérdezni.
|
//MESE//
A templom negyedbe szól a belépőtők, melyet másként kereskedő negyednek is hívnak. A kórház utcájáról léphettek be egy nagykapun keresztül mely előtt három nem túl okos őr áll. Túrják az orrukat és köpködnek.
- Oszt mit akar má’ itten egy mutáns meg a szukája… -
- A király parancsára belépnénk – Mondja higgadtan, mintha semmi sértőt nem mondtak volna nektek. A fickó aki az előbb beszélt leköpi Berwynn csizmáját.
- És akkor most hova szarjak mutáns? A te fajtádat nem szeretjük erre felé. Ide nem léphet be bárki kutya fattya… szemét másfajúaknak meg rasnya mutánsoknak itt nincs helye HALLOD?! – Kiállt rá mikor meglátja hogy Berwynnek épp olyan rezignált arca van, mint eddig…
- Ezt a királyodnak is előadod majd ugye, mikor felelősségre von… - Kérdezi épp olyan nyugodtan. Erre a férfi elhallgat, majd átenged titeket, de közben halkan szidja még az őseiteket is. Mikor te elhaladsz előtte, elkapja a válladat..
- És ez meg mi? Egy emberre szólt a belépés – Ismét kiköp most a te csizmádra.. - Mit képzelsz mocskos kis patkány? – Kérdezi tőled, miközben megrántja válladat.. – Át akartál slisszolni…. Kurvák csak egy módon juthatnak át… - Nyalja meg mocskos szája szélét, a következő pillanatban egy ököllel találkozik. Elborul, s kiköpi maradék három fogát, miközben úgy érzik a pofája, mintha csap lenne…
- A kuva..anhad…te..kszott… mutáashh – Próbál beszélni, bár törött arccal nem könnyű…- Két választásotok van. Azonnal elviszitek a kórházba, és akkor túléli, vagy ti is belénk köttök és mindhárman itt véreztek el a földön, mint holmi értéktelen patkányok.. – Mondja, miközben maga mögé húz téged. Ugyan nem erősen szorít meg, érintésekor mégis érzed, hogy milyen feszült a hangulat… Könnyen lehet, hogy most meghalhattok…
Az őrök néznek rátok, a társukra, majd felkapják a fickót és elfutnak. Ti is futásnak eredtek, Berwynn gondoskodik róla, hogy kövesd. Egyenesen egy sikátorig futtok. Ott kifújhatjátok magatokat…
Berwynn mindenféle lihegés vagy a fáradtság bármi jele nélkül áll meg a sikátorban. Ugyan nappal van, de a sikátor egy csatornába torkollik így itt viszonylag sötét van, csak idegesen villogó szemei árulják el lelki állapotát.
- Jelenteni fogják a felettesüknek. Ennek még nincs vége. – Láthatod rajta, hogy magában, némán ostorozza saját ostoba viselkedését, mellyel megnehezítette a boldogulásotokat.
- Azt se tudjuk, hogy a király hogy fog reagálni, ha ez a fülébe jut. A fickó, akit megütöttem nem valami közönséges senkinek tűnt… - Elhallgat, s ha te éppen beszélnél (ami nagyon is sanszos) akkor kezét a szádra tapasztja. Páncélok csattogását hallhatod, majd fél tucat őr siet el a sikátor előtti főúton. Berwynn az árnyékos falhoz nyom, hogy véletlenül se vegyenek észre titeket.
- Nemsokára itt a napnyugta, éjszakára meghúzzuk magunkat egy kocsmában… reggelre talán elül a felfordulás…
Így is tesztek vártok még egy kicsit, majd a nem messze lévő kocsmába veszitek az irányt sebesen.
- Két szobát kérek. – Mondja Berwynn nyugodt hangon, bár te már ismerheted annyira, hogy lásd rajta, siet.. Nem is véletlen teszi, ahogy végignézel a vendégeken többen is katonának vagy zsoldosnak tűnnek…
- Mire ez a nagy sietség kedves – Kérdezi a kövér bögyös nő a pultnál.. – Kettő? Annyink nincsen kedves… egy sincs… egy fél szobánk van, szénaággyal… - Berwynn rád néz, majd körbepillant egy másodperc alatt. Kicsit hallgat.
- Akkor azt vesszük ki. -
- Ácsi ácsi… gyanúsak vagytok nekem…
- Duplán fizetek érte..
- Ez a beszéd kedves… - Miután a férfi maradék orenjét is a szobára fizeti felmentek. Dohos, nedves szoba a szénában pedig patkányok laknak. Egy düledező éjjeliszekrény és egy kisméretű ablak ez minden, amit a szoba nyújtani tud. Még rendes mosakodó része sincsen. Berwynn ledobja a két kardját a hátáról, majd leveszi a vértjét, így felül csak egy vékony fehér ing marad rajta…
Egy éjszakányi időd van bármit kérdezni vagy tenni… nem úgy tűnik mintha nagyon aludni szeretne |
(Az előzmények szóban történtek) |
[20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A portált szépítő kódokat köszönöm a 
