|
Témaindító hozzászólás
|
2014.09.24. 13:21 - |
pampam |
[19-1]
Nem régóta tartózkodik a táborban, de ismét bizonyításra került, hogy a dh’oinnok hitvány népség, s még saját fajtájukkal is kegyetlenül bánnak. Erre ékes példa az orvosnak mondott hentes, aki többet árt, mint használ, s ha Lyv minden erejét beleadná se tudna sokat megmenteni azok közül a szerencsétlenek közül, akik oda keverednek a keze alá. Még h akarna is, folyvást arrébb tessékeli, nem kellemes módon. Több zúzódást is köszönhet a goromba férfinek. Ha a kapitány olyan lágyszívű lenne, akkor nem nézné ezt el, tekintve, hogy mások előtt teszi ezt, a kezeltek és az őt őrző két őr is minden alkalommal látja. Lyv egy kissé rá is játszik, eleseget, vagy halkan felnyüsszent, mintha nagy fájdalmat okozna neki az orvos, mely tökéletesen hihető egy zsenge virágszáltól…. Természetesen legkevésbé sem hatja meg lelke mélyén a bántalmazás, amit kap, ennél rosszabban is volt már része. Tulajdonképpen segít is a tervében, ezzel is gyengébbnek tűnik, így nem tartják veszélynek, akkor sem, ha a beszélgetésbe elegyedik a fegyverraktár őrét, aki természetesen panaszkodik, hogy mennyire nincs rendben emésztése, a doktor pedig tesz rá magasról, mint mindig. Itt a lehetőség, Lyv kedvesen felajánlja, hogy majd ő segít a problémán, s rögtön kutatni kezdd a zsebecskéiben, míg elő nem vesz egy lédús növényt.
- Ezt mézszívónak hívják. Megnyugtatja a háborgó gyomrot. – Mondja, s kedvesen átnyújtja a növényt. Tulajdonképpen nem hazudik… hosszútávon jó hatással van az emésztőrendszerre, de rövidtávon olyan hasmenést okoz, amit pottyantós még nem látott. – Vacsora előtt szedje be, az gyorsítja a felszívódást. – Kedvesen mosolyog, majd távozik. Terve van, s úgy tűnik, kezd mozgásba lendülni a dolog.
A nap további fele várakozással telik a vacsora eljövetelekor Lyvnek épp nincs dolga. Sikerül elbújnia a doktor elől. Nem nehéz dh’oinnok elől elbújni, mind kötözni való barom. Körülbelül éjfélre esik, hogy a fegyverraktár őre rendkívül rosszul lesz, s nagy fájdalmak között rájön a szapora. Lyv egy kissé eltúlozta az adagot, melyet neki adott, így az őrnek talán az élete is veszélyben lehet. Ezzel persze tökéletesen tisztában van, szándékosan tett így.
A katonák őrségváltása közeledik. Mint minden jó katona, megpróbálják utolsó pillanatig kihasználni a pihenőidejüket, így a tábor egészen kihaltnak mondható.
Lyv „véletlenül” éppen ott jár, ahol a szerencsétlen katona majdnem lelkét leheli ki. Odarohan hozzá.
- Jesszusom, önnel meg mi történt. Azonnal hozok segítséget! – Ezt a pár pillanatot természetesen kihasználja, hogy elvegye az őrtől a kulcsot. A fegyverraktárhoz siet, s mikor éppen senki nem figyel, kinyitja, sebesen magához veszi két rövidkardját, s tőreit. Köpenye alatt tökéletesen el tudja rejteni eszközeit. Egyenesen a börtönhöz siet. Három őr áll előtte.
- Gyorsan, siessenek! Finn rosszul lett! – Legalább két emberre szükség van, hogy felemeljenek egy páncélos katonát. – Az orvosért szaladok! – Mondja, majd mikor a két férfi elindult az irányba amerre mutatott, a harmadik felé fordul, aki nem számít arra, ami következik. Egy dobótőr villan meg a köpeny alól, melyet Lyv egyenesen a férfi nyakába céloz, erőteljes suhintással vágja át torkát. Ha sikerül, a hulláról elveszi a kulcsot, s kinyitja a Mókusok celláit.
- A fegyverraktárt nyitva találjátok, nemsokára őrségváltás, siessetek, az északi oldalon kijuthattok. – Tündéül szól hozzájuk, majd továbbrohan az orvoshoz. A férfi éppen egy szerencsétlenen próbál „segíteni”. Halkan lépdel oda hozzá, nesztelenül áll meg mögötte, pillanatok alatt vonja ki egyik rövidkardját, s a férfi nyakához tartja.
- Doktorúr – Szólal meg kimért, kegyetlen, rémisztő hangon. Hallani lehet, hogy ezek egy gyilkos hangjai. Mégis rá lehet ismerni az ártatlan, bántalmazott lány hangjára. – Va fail dh’oinne – Ezzel pedig elvágja a torkát. Ahogy a doktor felbukik, vetet egy utolsó pillantást gyilkosára. Lyv nem időzhet tovább, sietve rohan a haranghoz, mely a tábor közepén van, s megcsengeti miközben rémült hangon sikít.
- Mókusok! Mókusok az északi kapunál! – Erre nagy felfordulás támad, vele tulajdonképpen senki sem foglalkozik. Miért tennék, ő csak egy ostoba lány. A Mókusok elsőszámú prioritást élveznek. Ő maga a déli ellenkező oldalhoz indul. Arra nincs már szinte senki, a sötétben könnyen átmászhat a falon. Ha valaki megpróbálná megakadályozni, akkor megöli az illetőt. Nincs több esélye, vagy sikerül megszöknie, vagy meg fogják ölni.
Ha sikerül átmásznia a falon, akkor futásnak indul. Olyan gyorsan, ahogy csak lába viszi. A hangtalanságra sem ügyel. A dh’oinnok el vannak foglalva, nem veszik észre hogy megszökött. Mire feltűnik nekik, már mindegy.
Nem is figyeli, merre szalad, csak el innen. Amint úgy érzi elég távol került, kimerültségében szinte összeesik, egy fa tövébe dől le. Ruhája véres a doktortól (és még pár szerencsétlentől), akik megpróbálták megállítani) talán még meg is sérült kissé. Nem tudja, hogy a mókusokkal végül mi lett, nem is érdekli. Csak eszközök voltak a szökéséhez. Nem érdekes, túlélik-e. |
//MESE//
A tábor nem tűnik valami nagynak, az is lehet, hogy csak egy apró kihelyezése egy nagy egésznek. Legtöbben lábadozó betegek, az egész láger körül pedig több mint három méteres barikád áll, tetején őrök lépdelnek, szemüket rajta tartva a két kapun, mely ki-és bevezet a körbezárt területről. A barikád több ponton sebezhető, látszik rajta, hogy gyors munka. Őrségváltáson huszonkét katona váltja folyamat egymást, rést ritkán találsz, az egyik egy hajnali kettes, míg a másik egy dél körüli időpont. Ekkor az út szabaddá válik a kapu felé. Nappal a tábor olyan, mint egy felfordulás, főleg akkor, amikor a Mókusok ellen hadakoznak, olyankor több, igen komoly sérüléssel rendelkező katonát is behoznak, kinek élete veszélyben forog.
Gullyfent, a főorvos, végig kellemetlenül viselkedik veled, ráadásul munkája siralmas. Nem is igazán lehet tudni, hogy egyes ápolás alatt lévő katonák azért sírnak, mert fájdalmaik vannak, vagy azért, mert a fődoktor keze oly’ durva, hogy inkább viselnének el még több Mókusok által kilőtt nyilat, mint őt.
A fegyverraktár az a két kapu között, egy tábortűz mellett foglal helyet, ahol eleinte nemrég fogva tartottak. Odabent, vagy előtte állandó jelleggel van egy őr, ám ő könnyedén kikerülhető. Szinte mindig ugyanazt a tisztet látod, kire jellemző bélpoklossága.
Pletykát keveset sikerül elcsípned, mintha direkt ügyelnének arra, hogy a betegsátor közelébe ne jöjjenek, de őreid olykor-olykor elfecsegnek egy-két dolgot. Többek között az is kiderül, hogy van pár hadi fogjuk a Mókusoktól, s mily’ könyörtelen sors vár rájuk, kínzások és a többi. S őket valahol ebben a táborban tartják fogva. Mindemellett a kapitányról is megtudhatsz pár dolgot. Mint például, a kemény páncél mögött rejlő lágyszívűsége. Igazi lovagias természet, azt pletykálják, hogy egyes hadifoglyokkal kiváltatja a Mókusok által elfogott katonákra, igazán szívén viseli az elkapott tisztjeit, akikért felel. Illetve azt is hallhattad, hogy az elkapásodért felelő katona segédje arról panaszkodik gyakorta, hogy nem mehet az erősítéssel két nap múlva, melyet a kapitány vezet az északi vonalhoz, a nagy összecsapásként emlegetett pillanathoz.
Igencsak nagy kellemetlenséget szül ügyetlennek játszott kezed, három katona hunyt el gondatlanságod okán, kettő kezeid között, kik családjuknak sírtak elhaló hangon utolsó üzeneteket. Egy újszülött fiának kívánta a legjobbakat.
A főorvos mindezt úgy honorálja, hogy megüt, félrelök és egyéb, igencsak fájdalmas módszerrel bánik veled különböző pillanatokban, még akkor is képes meglökni, amikor nem teszel éppen semmit, arra hivatkozva, hogy nem jár a kezed, vagy ha éppen cselekszel, azért szidalmazz, mert „útban vagy”. Több kék-lila foltot is elszenvedtél ez idő alatt…
Ha a kijutáson töröd a fejed, megfontoltak kell cselekedned. |
//LYV//
Bűnbánóan hajtja le a fejét, majd kis habozás után megpróbál magyarázattal szolgálni a jóindulatúnak tűnő katonának.
- Megrémültem. A két férfi még azután is támadólag lépett fel, hogy jelét adtam, hogy én bizony ember vagyok, ráadásul nő. A kopasz férfi le akart ütni. Meg kell értenie, egy fiatal lány vagyok, nekem óvnom kell a becsületemet… Nem is céloztam. A két fegyvert édesapámtól örököltem (és ez igaz is) nem tudom forgatni, így ez csak a véletlen műve volt. – Közben meg-megakad a hangja, mintha sírást próbálna visszafojtani.
Ha a lehetőségek hagynák, akkor a mókus szóra, nem csak riadt arcot és egy elfojtott sóhajt adna elő, de még kezét arcára, vagy mellkasára is tenné. Így csak megrándul, szinte összerezzen.
- Mókusok? Uram isten, hát tényleg veszélyben voltam… - Jegyzi meg, s lehajtott fejjel szipog párat. Szerencsére nem lehet látni, mivel a csukja eltakarja, de mikor azt mondják, nem engedhetik el, szeme felvillan fenyegetően méregzöld színnel. Sajnos akkor neki sincs más választása… Már éppen készülne valami meggondolatlanságot tenni, mikor az ispotályba küldik. Hmm talán mégis van módja a meglépésének…
Az orvos nem különösebben szimpatikus neki, de egyik dh’oinn sem az. Nem fűlik a foga a dolgokhoz. A mókusok egyértelműen a tudtára adták, hogy választania kell, s ugyan nem szabad akaratából, de úgy tűnik mintha választott volna. Ha rajtaütnek a helyen, akkor ő is a hullák közé kerül. Dh’oinnokért pedig nem akar meghalni.
- Uram, én csak egy egyszerű lány vagyok. Kérem, ha itt tényleg háború folyik, engedjen utamra. A saját falumért is felelnem kell…- De miután süket fülekre talál, mit tud tenni, munkába áll. Nem lepődik meg, hogy a fegyvereit nem állították rendelkezésére, miért is tennék.
Nem maradhat itt a szükségesnél tovább. Megpróbál mindent megfigyelni a táborban, ahova csak rálátása nyíli. Hol lehet a fegyverraktár, hogy tudna innen a legeffektívebben megszökni, mikor van az őrségváltás. Ha esetleg ki tud hallgatni pár pletykát a Mókusokról, tartózkodásukról, terveiktől, akkor azt nem mulatja el semmiképpen. A fegyverei nélkül semmiképp sem fog távozni. A munka során próbál tökéletesen ügyetlennek és haszontalannak tűnni, hátha kirúgják… |
//MESE//
A katona felmordult, villámokat szóró pillantással illette a könnyű vértű katonát.
- Végzett az egyik legjobb emberemmel, kisasszony – ült le veled szembe az egyik farönkre. A tűz megvilágította férfias arcvonásait, sötét haját felül hátrakötve hordta, zöldeskék írisze először riadalmat kelt az emberben, ám’ valamiféle gondoskodás vegyül most lélektükrébe. Talán sikerült megérintened megjátszott ártatlanságoddal.
- Ráadásul háborús övezetben folyamodott növényei begyűjtésére, mikor szétkürtöltük a környékező összes faluban és városban ezt a tényt – komolyan adja elő szidalmát. Kisebb szünetet hagyva, mielőtt folytatná. - Szerencséje van, hogy nem a Mókusok szegezték nyílvégre, ők kevésbé tűrik meg az idegeneket – teszi hozzá.
- Sajnos nem engedhetem el, Rigaud családjával szemben ez nem lenne elégtétel. Azonban enyhíthetek vádjain – gondolkodik el. - Gyógynövényeket keresett, tehát ért valamelyest a gyógyításhoz, nemde bár? – amint megkapja válaszodat, int pár katonának.
- Vigyétek az ispotályba! – A parancsnak eleget téve indulnak el oldalukon veled egy méretes sátor felé, ahol több, nyíl és egyéb távolsági fegyver által szenvedett sérülést szerzett katona szenved. Egyetlen ápoló igyekszik gondoskodni róluk, egy talpig csuklyás nyakigláb fazon, hosszú szakállal, rőt hajjal. Szemei feketén fénylenek, nem éppen a legbarátságosabb természet, még ránézésre sem.
- Mit keresnek itt maguk?! Nincs több hely – jelenti ki felfuvalkodott hangon.
- Nyugi van Doki, a Kapitány parancsa! – pár, igencsak nyomdafestéket nem tűrő szó hagyta el az orvos száját, majd belépett az említett Kapitány. Jelenlétére azonnal katonás vigyázba vágták magukat emberei, de még az orvos is, sőt, a betegek is megtették volna, ha mozdulni bírnak.
- Segíts Gullyfentnek – mondja neked, eléd dobva gyógynövényes tartóidat. Fegyvereid nincsenek közötte. - A háború ideje alatt itt kell maradnod és segítened a betegek mielőbb felépülésében, hogy ismét a harcmezőn küzdhessenek. Ez megfelelő elégtétel Rigaudnak és családjának – jelenti ki határozottan, majd eloldoznak. A sátor ajtaját elállják, így menekülésre nem bölcs dolog vetemedni.
- Te, és te – bök az általad ismert könnyűvértesre, és egy másik könnyűvértesre a csoportból. - Tartsátok szemmel – adja ki az utasítást. |
//LYV//
Ismeretlen helyen ébred. Nem retten meg annyira, mint ahogy arra az ember egy nőtől számítana. Úgy tűnik sok ilyen vagy ehhez hasonló helyzetben volt már része. Szemét sem nyitj ki, meg se mozdul, de fülét annál inkább kinyitja. Érzi kezén a kötelet, s tudja elég erős ahhoz, hogy ne tudjon kiszabadulni. Összegyűjtött növényeit, a mérgeit, a dobótőröket és a két rövidkardot sem érzi magán. Elég ostobák lennének, ha rajta hagyták volna, így ezen sem lepődik meg. Figyelemmel hallgatja a párbeszédet. Szerencsére dh’oinnnak gondolják. Ebből még előnyt tud kovácsolni. Ahogy elkezdd Lyv felé közeledni, a lány egy kissé megijed, de nem mozdul, egész addig, míg hason nem rúgják. Számít rá, így hasizmának megfeszítésével enyhíti a szervekre mért csapást, bár szemmel láthatóan semmi ilyesmi sem célja a férfinek aki belerúgott. Egy fojtott nyüsszenéssel adja tudtára a férfinek hogy ébren van, s olyan kábán ül föl, mintha a rúgás ébresztette volna föl. Ismeri a dh’oinnokat. A nőket alábecsülik, ha elesett, ártatlan lánynak mutatja magát, akkor talán nem eshet bántódása.
- F..Flotsamból uram.. – Mondja remegő hangon… - Gyógynövényeket gyűjtöttem, egyszer csak belegabalyodtam valamibe, megijedtem… Minden olyan gyorsan történt… Bajban vagyok katona uram? – Ártatlan, szinte gyermeki hanggal kérdez. |
//MESE//
A katonák elbizonytalanodnak, mikor meghallják panaszáradatodat. A talpig páncélos tétován lép hátrább, fegyvere lendítését azonban már nem tudja megakadályozni. Emiatt könnyedén tőröd áldozatásul esik. Azonban a tört nem tudod ugyanazzal a lendülettel vissza is rántani, nyakánál lévő rés, ahova beleállítottad a tőrödet, megakadt. Nem tudod kihúzni. A másik távolabb állt, nem volt benne a tőröd hatósugarába, a mellette lévő vaskos fa törzsébe állt bele a fegyver (amennyiben hajítottad).
A könnyűpáncélosnál nem volt jobb fegyver egy tuskónál, s míg fél pillanatra elvonódik, figyelmed a beakad tőröd okán, ő azt kihasználva leüt téged.
A világ elsötétül körülötted, mikor felébredsz, megkötözve térsz magadhoz (kezeid vannak hátrakötözve, csuklónál egyszer, illetve karjaid is hátra vannak szorítva mellkasnál átfogva). Éjfél körül van, az égbolt sötétkék hátterén apró fehér pöttyök fénylenek. Melletted tűz ég, kellemes meleget árasztva magából. Csupán a pihenőhelyed kényelmetlen. Kemény a föld, a fejed sajog, mozdítani kezeidet képtelen vagy. Szerencsédre, csuklyád még mindig rajtad van. Által ellenben veled egy katona bóbiskol, időnként fel-felhorrkant, páncélja megegyezik az általad megölt emberével.
Ha mozgolódsz, felülsz, érezheted, mintha hiányozna rólad valamid, nincsenek meg táskáid.
Pár méternyire tőled, pedig beszélgetésbe hallgathatsz bele:
- Azt mondod ember?!
- I-igen, kapitány.
- De akkor minek kötöztétek meg?! Ostobák. Városiaknak ebbe nem szabad belefolyniuk, tudod te azt, mekkora gondot okozol ezzel a királynak?!
- T-tudom kapitány, de…
- Hol van Rigaud?! Vele akarok beszélni!
- Rigaud meghalt Kapitány, ő végzett vele – bökött rád, igencsak ingatag érzelmi állapotában a könnyű páncélos, kiben felismerheted egyik elkapódat, kit sajnos nem sikerült megölnöd.
- Micsoda?! – Kapitány felbődült mérgében, részletes beszámolót követelt a tiszttől, majd dühöngve csattogott feléd. Amennyiben még fekszel, könyörtelen módon rúg beléd, ha „felébresszen”, nem sejtve, hogy magadnál vagy, lévén a fejeden lévő csuklyától nem látszik. Ha ülsz, és minden jel megvan arra, hogy magadnál vagy, lerántja rólad a csuklyát, hogy jól megnézzen magának.
Látva, hogy nő vagy, kissé meghökken, de hamar visszanyeri dühödt kiállását.
- Honnan valósi vagy asszony?! |
//LYV//
Egy fojtott sikkantással keveredik bele a csapdába. Egy pillanatra felfordul vele a világ, s alig lát valamit. Amint visszanyeri uralmat maga felett, már a mennyire a helyzet engedi, azonnal tőrt rántana, de félúton megtorpan, mivel hangokat hall. Emberek.. Némán várja, hogy mi fog ebből a helyzetből kibontakozni. Csupán annyit tesz érdekében, hogy az eddigi háton”fekvő” pozícióból megfordul, hogy talpra érkezzen, ha levágják onnan. Eközben megtévesztő színjátékba kezdett.
- Basszus már! Ki a franc tesz ide egy csapdát! Embereket fogtok? Mi a franc kannibálok vagytok?! Inkább a Scoia’tael levadászásával kéne törődnötök ilyen ostobaságok helyett! – Adja elő teljes felháborodását, melyben még igazság is van. Tökéletesen el tudja magát adni embernek, míg meg nem látják szeme és haja színét, bár még arra is lenne magyarázata, ha szükséges. A páncélos fickó testtartásából nem úgy tűnik, mint aki elhitte a magyarázatot. Vagy csak nem érdekli a dolog. Mindenesetre nem fűlik a foga a leütődéshez, így kirántja tőrjét, s mivel a támadóin nincs nyak fölött védelem, mindkettő tőrt megpróbálja a két fickó nyakába vagy fejébe állítani, amint egy vonalba ér velük (a lyukakon keresztül döfi át a két tőrt) Ha nem is jön be az ötlet, a pillanatnyi keveredés alatt megpróbál kigabalyodni a hálóból, s ezzel a lendülettel elfutni.
Ha megöli őket, akkor megnézi miféle cuccaik vannak, elvesz pár dolgot és ugyanazzal a sebességgel tovább indul a csapdákra innentől kezdve nagyon figyelve. |
//MESE//
Lépteid biztosak, terved sikerrel jár, az erdőben úgy szállsz, mint égen a madár. Azonban kevélységed ejt csapdába. Éppen azon örömködsz, micsoda sikert arattál, s mennyire helyben hagytad a tündéket, kiket a nyakadba varrtak, amikor furcsa reccsenő hangot hallasz. Éles zaj volt, épp, hogy felkapod rá a fejedet, máris érzed, hogy kicsúszik a talpad alól a föld. Furcsa anyagból kötött kötél ejtett csapdába egy magas fa masszív ágának kötözve. Hirtelen megfordult körülötted a világ. S alig, hogy felmérted a terepet és a kiszabaduláson kezdesz mesterkedni, hangokat hallhatsz a távolból közeledni feléd. A használt nyelv alapján emberek lehetnek.
- De, komolyan mondom komám, az a csapda tökéletes lesz! Annyi mocskos tündét és törpöt fogunk fogni, hogy a király nem győzi majd kinn leélni a haragját, haha!
- Persze, és ha ez is olyan fenomenális lesz, mint legutóbb a kislövetű ágyúd, akkor nem foglak kimenteni többet a kapitánynál, lógni fogsz, értetted, fajankó?!
- Ne aggódj, se én, se te nem fogsz lógni… Nézd itt is-… óh.
Alattad helyezkedik el a két felfegyverzett ember, egyik díszpáncélt, a másik könnyű lemezvértet viselt, mely megmutatja, hogy a hadseregben valószínűleg milyen ellentétes pozíciót is töltenek be. Mellvértjükön aranyhegy címer volt látható. S ahogy a hangokból leszűrhetted, valóban emberek. A nehézvértes kopasz volt, homloka ráncos, de nem idős, csupán az idő nyomai kezdtek meglátszani rajta. A másik nála pár évvel fiatalabb volt, rövid, kócos fekete haja a szélrózsa minden irányába állt. Arcáról naiv szempár vizslatott, ám hamar felváltotta ezt a kétségbeesett keresés.
- Óh?! Mikor legutóbb ezt hallottam, majdnem levágták a fejemet, mi „óh”?! – kérdezte felháborodva a kopasz.
- Itt kellene lennie – felelte bizonytalanul a kisebb.
- „Kellene”?! – rivallt rá dühödten. Mire égnek emelve tekintetét felháborodásában, akkor pillantott meg téged, a hálóba gabalyodva. - Szent Uwelre – dünnyögte elképedésében orra alatt.
- Na, mit mondtam? – a másik gyorsan dolgozta fel a látottakat. Elégedetten düllesztette ki a mellkasát.
Innentől magától értetődő volt tetteik, elkezdtek leereszteni, a nyakig páncélos pedig arra készült, hogy kiüssön. |
//LYV//
Szeme fenyegetően villog, mintha villámok cikáznának benne. Talán driád vére teszi, de ahogy Iorveth jobban szemügyre veszi természetellenes zöld szemét villantja rá. Ha tudna, erre most bizonyosan válaszolna valami frappánsat, de a tündének részben igaza van. Felfuvalkodott, öntelt tuskó! Véreskezű hentes, gyilkos, aljas senkiházi. Nincs joga, hogy bárki felett is ítélkezzen.
- Milyen színpadias… - Mondja csak magának, miután távozott a népes tünde harcosok. Elég hangosan mondja, hogy az a pár megfigyelő, aki bizonyosan ott maradt, hogy kövesse, meghallja ezt.
Végül pár pillanat álldogálás után úgy dönt, hogy tovább folytatja útját a törpe bánya fele. Nem azért jött el idáig, hogy most visszaforduljon. Túl drágák azok az összetevők és az ostoba dh’oinnok mindet elpusztítják, amint belépnek, a törpék és a tündék sem kivétel. Ha az emberekre tudnák gyújtani a bányát, megtennék anélkül, hogy a természetre és az élővilágra gondolnának. Mesterkélt seggfejek!
Mivel már tudja, hogy követik. Úgy dönt, megnehezíti a tündék dolgát. Egy driádot az erdőben követni, micsoda illetlenség. Sokáig élt Brokilonban, és az hasonló növényvilággal rendelkezik ehhez a helyhez, így úgy érzi, mintha otthon lenne. Magabiztosan mozog, s úgy dönt, átvág az erdőn. Futásnak ered, olyan gyors akár a szél és olyan hangtalan, akár egy vadászó hiúz. Az erdő mélyébe veszi az irányt a fák között cikázva. Mikor úgy tűnik neki, senki más sem figyeli, lassúra veszi a lépést. Léptei nesztelenek, még egy levelet sem mozdít meg vele. S megpróbálja úgy folytatni útját, hogy ne hívja föl magára a figyelmet.
9est dobtam szóval valószínűleg sikerülhet neki valamennyire, ha a mesélő is úgy akarja. Holmi tejfelesszájú elfek nem tudják követni, idősebb, mint a milyennek látszik és tapasztaltabb is. Azt pedig valószínűnek tartom, hogy Iorveth nem a legjobb embereit hagyja, hogy figyeljenek rá, mert úgy lenézi |
//IORVETH//
Driádok – gondolta. Talán éppen olyan idegesítőek, mint a dh’oinnok. Nem is sejtette, hogy ebben az erdőben eme nemes lény tagjai is meghúzódnak, lenyűgöző, mily meglepetéssel szolgálnak. Hát őket nem rettenti meg a háború bűzős szaga? A vér, a tűz, a kivágott fák, a halottak?
Ám nem úgy tűnt, mint aki el akarná hinni a nőtől, hogy valóban eme kecses faj tagja lenne, jellemében, csípős szavaiban, no meg külsejében – bár be kell látnia, hajzuhataga valóban szokatlan, emberi mércével nézve is – sokkal inkább eltér tőlük.
- Hmpf – öntelt mosoly ült ki arcára. Félvér… egy korcs becsmérel minket? Nevethetnéke van.
- Én legalább tartozom valahova, „driád” – kezd el némiképpen ingerülten fel-alá sétálni a nő előtt. Hangjából lerítt, hogy nem tetszett neki a lány hanghordozása. - Ez egy ilyen világ, mi nekünk, másfajúaknak, számtalan dolog forog kockán, a d’hoinok miatt, ha ezt nem látod be, még driádhoz képest is ostoba vagy. Ki kezdett előbb gyilkolni, ki vette el azt, ami nem is az övé, ki lépett azon földekre és pusztított el könyörtelenül élőlényeket?! A d’hoin… - állt meg pár lépésnyire a nő előtt. - Semmi olyat nem kapnak, amit velünk nem tettek volna annakidején – tette hozzá, pattanásig feszülő idegekkel, szinte suttogva. Kósza pillantást vetett a rossz színben fekvő törpére. Intett, mire pár elf előbukkant a zöldesből, mindegyik a törp köré gyűlt, kit összenyalábolva igyekeztek eltávolítani a helyszínről.
- Ha ezen a földön akarsz tartózkodni, „driád”, jobb lesz mielőtt állást foglalnod, semleges nem létezik. Aki nem velünk van, az ellenünk – kitárt karokkal lépdelt hátrább, egy ideig még követni tudod tekinteteddel a természet ölében eltűnő alakját.
//MESE//
Buckavölgy. Micsoda titkok, micsoda meglepetések! Több szól a bányáról, mint puszta arany, ez politika. S akarva akaratlanul fajultál bele, ámbár még nem késő kimászni belőle.
Lehetőségeid nyitottak. A Mókusok elf vezetője szavait veheted semmisnek és kockáztatva folytathatod utadat a bánya felé. A fél utat már megtetted, nem vagy messze a verem lejáratától. Ám még meg van az alkalmad visszafordulni, vagy átvágni egész Buckavölgyön.
De csak óvatosan! A Scoia’tael figyel téged. |
//LYV//
- Egy driádtól kérdezed, mi dolga az erdőben? – Mosolyodik el gúnyosan, egy halk kuncogást is elengedve. Miután látja, hogy humorát nem értékelik, elkomolyodik az arca, s csak annyit mond. – Átutazóban vagyok… - A kifejezetten beszédes törpre néz, majd vissza Iorvethre. Bizalmatlanul méregeti. Úgy tűnik nem akarja megfogadni a törp tanácsát. Hogy is fogadhatná, a törpben sem bízik. Senkiben sem bízik. A scoia'tael vezérében bízni? Mintha azt kérné, hogy bizzak meg Nilfgaard császárában…
Úgy tűnik a tündék vezére se tudhat mindent. Nem sok driáddal találkozhatott, ha szerinte hátulról hasonlít rájuk kevésbé. Bőrszíne egészen átlagos, nincs rajta szemmel látható színeltérés, füle sem egészen olyan formájú, egyedül haja fénye idézi az erdő gyönyörű asszonyait. Mindenestre, csak egy lesújtó pillantással reagál a sértésre. Lenne, mint mondania, de nem akar szócsatára kelni egy tündével, aki százaknak parancsol.
- Ha itt egy dh’oinn feküdt volna, épp ily serénységgel láttam volna el. Nem érdekelnek engem a háborúk, melyeket büszkeségből és gőgből vívtok. Nincs közöm se hozzátok se az emberekhez. Csak szívjóságból segítettem a sérültnek. – Mondja ridegen, egészen kihangsúlyozva, hogy szemében egyenlőek az emberek és a másfajúak.
- Tőletek? Ismét túlbecsülöd a fontosságod Mókus… - Sérti meg kissé lenéző hanghordozással az elfet. – Mint már említettem nem érdekeltek sem ti, sem a dh’oinnok, a szememben egyformák vagytok. Egyformán hitványak. Az emberek gyilkolnak titeket, ti pedig cserébe rátörtök a falvakra és lemészároljátok a parasztokat, a nőket és a gyerekeket. Hősies szabadságharcosok. – Hajol meg előttük mesterkélten. |
//MESE//
Pattanásig feszülő idegek. Iorveth gondolataiban már visszaszámol, három, kettő… lám, lám, lám, talán a dh’oine ér valamit?
Egy pillanatra arcizmai, mintha meglepettséget tükröznének, egy rövid, tömör, kérdő „hüm-öt” is megejt mellé. Ám kezét leeresztette, mely normál esetben az íjászoknak jelentené azt, hogy lőhetnek, nyílzápor nem indul feléd. Ámbár tartásukból mit sem veszítettek, masszívan állnak továbbra is.
- Mi keresni valód van Buckavölgyben, Aren Woedbeanna? – hanghordozásából ám eltűnni látszott az emberek iránt érzett gyűlölet és megvetés egyvelege, a gőg, a magas ló tovább is jelen volt beszédében. Mintha a képzeletbeli hierarchiáján, annak csúcsán lenne továbbra is, hisz hol mások helyezkedne el, mint az ékes tündék egy nagyra méltó tagja, ki talán többet tett népéért, mint a nála háromszor idősebb elfek.
- Iorveth, ő jó, bízhatsz benne – szólt közbe Daibheid, a törp, a beszélgetésetekbe. Elf nyelven formálta meg a szavakat ő maga is, úgy szólt a tündéhez. Tekintetét egy pillanatra az alacsony növésű nép tagjára vezette, majd lesújtó pillantással illette az elébe álló nőt.
- Hátulról jobban hasonlítasz Aren Woedbeanna egy dh’oinera, mintsem másfajúak egy tagjára – fűzte hozzá előbbi kérdése után, mihelyst választ kapott rá. Talán szándékosan bántva meg azzal, hogy küllemét emberek megjelenésével hasonlítgatja össze. – A Scoia’taellel nem árt senkinek, akik pártjukat fogják, vagy segítik, hozzánk a kapuk nyitva állnak mindenkinek, kiknek elege van az emberek ténykedéséből. De te, Aren Woedbeanna, miféle szándékkal folyamodtál társunk megmentésére?
- Ha hálát vársz tőlem, csalódást kell, hogy okozzak neked. Nem én vagyok az, ki második lehetőségét az életben köszönetet kell nyilvánítanom – jelentőségteljes pillantást vetett a földön lábadozó Daibheid irányába.
- Így tehát… mit akarsz tőlünk, Aren Woedbeanna? |
//LYV//
A törp váratlanul szólal meg. A lány sok sérültet látott már, ilyen állapotban nem gondolta volna, hogy bárki is képes lehet megszólalni. Hát ilyen a törpök híres állóképessége. Válasz helyett csak egy halk „csss”-vel válaszol a sérültnek. Szeme ugyan felvillan az ember szóra, nem szereti ha összekeverik egy d’hoinnal. Sértő a driád felmenőire nézve. Mégsem rúghat bele az előtte fekvőbe.
Mire felfigyel a neszekre már késő. Tudja, ha hirtelen mozdulatot tesz, halott. A tündék nem szórakoznak, egy pillanat alatt kilyúggatják, ha akarják, ennél még dupla ekkora távolságról is akár. Lassan fordítja meg a fejét, majd szép lassan áll fel, kezében az egyik törött nyílvessző tollas felével. Még azt se merte lerakni. Ki tudja, mit reagálnak. A mókusok mostanában egyre őrültebbek. Hidegvérű gyilkosok akár az emberek. Legszívesebben leköpné a férfit, aki ismét dh’oinnank merte hívni.
- Essea neén dh’oinne, essea Aen Woedbeanna* – Az dh’oinn szó az ő szájából is éppoly megvetettnek hangzik, mint máséból, bár gyanítja ez inkább maga a szó miatt van… Így alkották meg… A szavakat oly gyönyörűen formálja meg, hogy még egy tünde is megirigyelhetné. A driádok éppoly idősek, ha nem idősebbek, mint az első tündék, így teljes joggal húzza ki magát büszkén, egyenrangú felek. Még ezek a terroristák sem lőnének le egy driádot…
- A scoia’taellel egy kicsit elszaladhatott a ló, ha lelőnék az egyik társuk megmentőjét. – Mondja becsmérlően még mindig tünde nyelven. – Bár ez megmagyarázza, miért fogy a számotok ily sebesen. – Teszi hozzá csípősen.
*Nem ember vagyok, hanem driád
Note to self: Lyv itt még nem volt kiforrva, és az alkotó terve szerint sokkal jobban hasonlított volna az emberekre. Innen a félreértés. |
//MESE//
A törp összerezzen, amikor mellé mész, riadalom van az arcán, nem tudja, mire számítson tőled. Mikor elkezded ellátni a sebeit, csak fel-felszisszen, vagy visszafojtott jajgatással reagál, amikor kihúzod belőle a nyilakat. Kissé sápadt, sok vért vesztett, de ahogy orvosi tudásoddal precízen látod el, ráébred, nem kell tartania tőled.
- Miért segítesz rajtam? – kérdezi, először törp nyelven, majd a közös nyelven, kissé törve azt. - Nem vagyok ember – vonja le a következtetést. - Errefelé belerúgnak a haldokló másfajúba, nem segítenek rajta – magyarázza. A beszéd miatt nehézzé válik számára a légzés, ezért elhallgat egy pillanatra, feljajdul, amikor a fertőtlenítő növények kerülnek sebeire. - A nevem Daibheid – mutatkozott be még, majd kissé megfordult előtte a világ, sorsát, teljesen rád bízva.
Miközben a törp sebeit látod el, nem tűnik fel számodra, hogy körbevesznek. Miért is tűnne? Bár hallásod az emberekénél sokkalta jobb, a csendes léptűek járását megneszelni még számodra is nehéz. Nesztelenül vettek körbe, hegyes fülük, öltözetük, fegyverzetük, mely majdnem mindegyiknél egy íj, kivéve, akik közelebb vannak hozzád, az ő kezükben vékony pengéjű, könnyed, díszített penge, tünde kard. Körülpillantasz, bizonyos, hogy ez csak töredéke a társaságnak, és nem tudhatod, mely bokorban, faágon húzódik további lövész, felszegezett íjjal, parancsra várva.
//IORVETH//
Átkozott emberek! – gondolta. Nem elég, hogy elveszik azt, ami nem az övék, de még könyörtelen módon gyilkolnak is. Ők nem akartak bajt, de tényleg nem, csak vissza akarták kapni azt, ami jog szerint a sajátjuk. Más tulajdonát elkobozni, ráadásul jogtalanul, az teljességgel felháborító.
Az tünde férfi dühödt gondolatokkal átkozta az embereket, kik ostobák, és önteltek. Az erdőben kiépített rejtekhelyükön egy sebhelyes elf nő lépett mellé és tájékoztatta a fejleményekről. Nem habozott megtenni a szükséges lépéseket, gyakorlott csapatával indult útnak az erdőben, ahol alig tartózkodnak két hónapja, de már úgy ismeri minden egyes szegletét, mint saját tenyerét.
Ha nem is tiszteli az emberi életet, faja és más kitaszítottak tagjait, a Mókusokat, saját testvéreként óvja, Daibheid a törp, jó barátja, ki egyszer megmentette még annó évtizedekkel ezelőtt. Tartozását nem feledte, így mikor tájékoztatták, hogy melyik csoportjuk bukott el, nyomban utána járt a dolgoknak. S mikor megtalálták a törpöt egy idegen kezei között, pattanásig feszülő idegekkel, kézjelekkel adta meg a parancsot követőinek. A tündék szó nélkül cselekedtek, mikor körbevették az idegent, és Daibheidet. Némán lépdelt elő a zöldek rejtekéből.
- Mit képzelsz magadról, dh’oine? – szegezi a nőnek kérdését. Hangjában felsőbbrendűség, egyfajta gőg csengett, szinte azt az érzetett keltve a lányban, hogy bűnt követett el, melyért megérdemli a halált.
Türelmetlen, lerí róla, nincs sok időd magyarázkodni. |
//LYV//
Épp olyan növényeket lát, amilyenekre számított. Semmi átlagostól eltérőt nem lát az erdőben. Az átlagoshoz képest még érintetlenebb is, pedig az emberek mindent tönkre tesznek amire csak a kezüket tudják rakni. Minden növényből, melyből épp hiány van a raktárán gyűjt, mellkasán lévő kis zsebekbe teszi bele a letépett leveleket, gyökereket, vagy éppen ami felhasználható számára.
Váratlan hangokat hall nem mesze tőle. Nem tűnik állatnak, sokkal inkább humanoid hangja van. Feláll, kivonja egyik rövidkardját, s megközelíti a hang gazdáját.
Nem retten meg a látványtól. Ennél csúnyábban is volt már része, így csak rezzenéstelenül néz a törpre. Nyilak… scoia’tael? Ahogy tüzetesebben szemügyre veszi látja, hogy a nyilak görbék, a tollak pedig egyenetlenül lettek méretre vágva.
- Emberek. – sziszegi fogai között, miközben körbenéz, itt vannak e. Kiváló, az emberekénél jóval kifinomultabb érzékszerveit veti be. Ha nem hall senkit, akkor közelebb lép a törphöz. Letérdel mellé, s ismét megvizsgálja. Sérüléseknél az ember nem lehet hamari.
A nyilak mélységéből határozza meg eltávolításuk legjobb módját. Amely nyíl átütötte a törpöt, annak letöri a tollait, majd áthúzza a hegy irányából, így nem okoz több sérülést. A valamelyik nem állt bele oly mélyen akkor egy határozott mozdulattal rántja ki. Az imént gyűjtött gyógynövények közül a megfelelőket a sebbe nyomkodja, így enyhítve a vérzést és a fájdalmat. Kötszere ugyan van, de nem elég minden sebre, így inkább nem is veszi elő. Ennek elégnek kell lennie. |
//MESE//
Elereszted a goblin óva intését füleid melled, és a kitaposatlan utakra térsz. Az erdőt választod pajzsodul, s döntésed nem marad díjtalanul. Hunyorszirmok, varjúszem, foltos gomba, sisakvirág, verbéna gazdagítja utadat és ezzel táskáid tartalmát, ha leszakajtasz belőlük egy keveset. A műveletben senki és semmi sem akadályozz meg ebben. Az egyik begyűjtésed során azonban váratlanul feljajdul valaki. A hirtelen nyögés megrémiszthet, hiszen senkit sem láttál közeledni. A fájdalom hangjait zihálás és növényzet zizegése követi, öt méterre tőled egy csipkebogyó bokor alatt láthatsz valakit szenvedni. Ahogy a levegőbe szimatolsz, enyhe vérszagot érzel az erdő tiszta illatával keveredni.
A fájdalmakat átélő nem kér segítséget, nem is tud a jelenlétedről. Ha közelebb merészkedsz hozzá, szemügyre is veheted. Egy törpe az, fejét kopaszodó sötétbarna haj borítja, hosszú szakálla hasonló színben játszik, melynek alsó negyede vérben ázik, ahogy mellkasa jobb oldalán, illetve testén még két helyen (egy a jobb combján, egy pedig a bordáiba fúródva) nyilak ágaznak ki. Kidolgozatlan szerszámok ezek, emberi kéz munkássága az meglátszik kidolgozatlanságán, illetve a sérülés mértékéből, melyet a törp szenvedett. Lévén ha elf szerzemények lettek volna, valószínűleg nem élte volna túl a másfajúak eme tagja.
A választásod megvan, a sorsára hagyod, és tovább állsz, vagy segítesz rajta? Ránézésre könnyedén elláthatod a sérüléseit, és pár héten belül ismét kutya baja lehetne, talán a mozgása változna a jobb combjába fúródott fegyver okán, de még ez is menthető, ha ügyes kéz kezeli. |
//LYV//
Nem volt biztos benne, hogy a goblin tudatlansága vagy kétségbeesése végett fordult hosszá, egy ilyen bagatel, egyszerű ellenméreg keverés kapcsán. Kis sütnivalóval, akár ő maga is előállíthatta volna a szert. Sértettséget érzett, talán csak őt gúnyolja… Ahogy azonban a feladatát végrehajtotta valahogy megkedvelte ezt a kissé bugyuta goblint, aki csodálattal nézte, ahogy ő a legegyszerűbb mérgezést gyógyítja meg. Ekkor döbbent rá, hogy az ilyen másfajúak között is lenézett lényeknek mennyire csekély lehetőségük van az elme gyarapítására. Sajnálattal nézett erre a szánni való lényre…
- Nem fogadhat… - Próbálna magyarázkodásba kezdeni, de félbeszakítják. Nagy erőfeszítésébe kerül megérteni, amit beszélgetőpartnere nagy nehezen megpróbál kinyögni, vannak részletek, melyeket egyáltalán nem tud kivenni, de látja a goblinon, hogy nem ismer nemet, így egy sóhaj közepette kénytelen azt elfogadni.
Azonnal a pletykák jutnak eszébe, melyeket a törp bányáról hallott, kissé kétkedve méregeti a lelkesen mesélő goblint, de a földrengés története meglepetésként éri. Nem hallott még erről. Ahol ritka földalatti szörnyek vannak, ott értékes anyagok… a törp bányákban lévő növényekről is hallott egyet, s mást. Ez pedig azonnal felkelti érdeklődését. A másfajú ellenesség nem tartja vissza, hiszen az mindenhol jelen van. Csuklyát húz majd, így eltakarja a hbőrszínét, haját összesarazza, hogy elveszítse természetellenes fényét. Több praktikát is kifejlesztett már erre…
Meglepetten kapja oda a fejét a goblinhoz, aki elkapja a karját. Mivel leginkább magányosan tengeti napjait, testi kontaktushoz nincs hozzászokva, így reflexszerűen támadásnak ítéli. Nem kérdez semmit, sietve távozik. Ahogy megfordul, másik kezében megpillantható egy apró tőr, melyért bizonyosan ijedtében kapott az előbb.
Amint elég távol ér a háztól, a fegyver visszacsúsztatja ruhaujjába. Majd az út helyett az út mellett futó erdő fele veszi az irányt. Végig az úttal párhuzamosan halad, így nem téved el, s az erdőben nesztelenül, észrevétlenül tud járni, sőt lehetősége van begyűjteni néhány ritka növényt vagy állati részt… |
//MESE//
Lyv, legutóbbi állomásodról kélsz útra, Buckavégről, miután egy igen bőkezű goblin fizet ki téged munkálataidért. Mondhatni rutinfeladat volt számodra, gyógyital keverése egy átlagos Fekete rém mérgére, mely a Felföldön ismert hüllő, marása hosszan tartó mérget fecskendez a véráramlatba, mely megfelelő kezelés okán halált okozhat. De jellegzetes felbukkanása miatt bármely ispotályban, gyógynövényesnél lehetne ellenszert találni, de valamiért te kerültél kiválasztásra eme másfajúnál. Megérte, hiszen a jutalom valóban nem volt csekély, s neked is meg kell élned valamiből, már-már visszautasítanád ezt a nagyszerű bőkezűséget, melyből negyed évig gond nélkül elélnél egy neves fogadóban is bármely nagyvárosban.
- Ugya fogadni él, mert goblin feleségecskéje megholt volna gyógyita nélkü, ha magácska nem segédkez, goblin feleségecske megholt volna, és a goblin özvegyecské lett volna! – bíztat téged a bőséges jutalom elfogadására. Láthatod, hogy az erszény, ahonnan ez jött, bélelve van további aranyrögökkel. A goblin fülbántóan törte a közös nyelvet.
- A goblinnak van még ez ahonnan ez jö’ – rázza meg pénzes batyuját. Az abból szűrődő csörgés elárulta, hogy nem ferdít a munkáltatód. - Gryk Thalak neme is oly’ szegényes, ahogy azt annó állítgatták, de nem ám’ – vigyorgott ferde fogsorával. - Ezze’ megváltozik goblin házasodás élet, a bányászat kora itten ismét felvirágozék – kötötte övére az igazi aranyröget tartalmazó batyuját.
Buckavég előtti állomásodon ama szóbeszédeket hallhattad Gryk Thalak ősi törp királyságról, hogy annó híres volt bányászatáról, azonban a sötét tárnákat egy idő után ellepték a rémisztő szörnyetegek, Királyvölgy körül húzódó erdőségben ennek okán egyesítették erőiket a harcképzett tündékkel, ám a bánya üresnek találtatott. Megszüntették az ásatásokat, azóta pedig csak botor pénzvadászok merészkedtek le a bányába, de egyikük se tért vissza. Valószínűleg csak a tárnákban lakó szörnyek fészkeire és gyors halálra leltek.
Ám a közelmúltban földrengés rázta meg a környéket, és ezzel új teléreket nyitott meg, sokan már most elkezdték kifosztani a bánya gazdag tárnáját, elsőre a goblinok szedték meg magukat rajta, ám Xikek, a Gryk Thalak királya, melyet mostanra már emberek laknak, amiért a trónuson helyetfoglaló ember jellemzően másfajú gyűlölő. S a rasszista uralkodó érdeklődését is felkeltette a bányában rejlő kincsek tárháza. Ám az uralkodó semmit sem lelt ott, ahol ásatásokba kezdett, haragjáról pedig már hallhattál szóbeszédeket magad is, ám minden pletykának tűnt, egészen mostanáig. Az a szóbeszéd járja, hogyha a másfajúak így folytatják, azzal király haragját teljesen magukra vonják.
Lehetőségeid nyitottak, Gryk Thalak városában bár nem szívesen látott vendég lennél, Buckavölgyön átkelve talán általad még nem ismert utakra lelhetsz, mely egy kevésbé másfajú ellenes község felé visz. De ha kíváncsiságod nagyobb ennél, akkor mi sem egyszerűbb, mint Kelet felé indulni a letűnt törp város irányába. Bárhogy döntesz, a goblin megfogja ruházatodat, úgy állítva meg lépésedet.
- Csak óvatosa’ kisasszonyka – kezdett bele halkan. - Buckavölgy mostansá veszélyecskés vidék, én mondom, már nem ugyanaz, mint volt annó fénykorába. A mókusok nem nyughatnak, Xikek király pedig mit sem gyűlöl annál, mint, hogy a földjén garázdálkodnak, ami nem is az övéje! – int óvá, majd tovább áll, ha nem intézel irányába kérdéseket. Mindenesetre úgy tűnik, hogy készségesen felel bármire. |
[19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A portált szépítő kódokat köszönöm a 
