|
Témaindító hozzászólás
|
2014.09.24. 14:36 - |
Az előzmények hiányosak |
[15-1]
//LYV//
Azonnal a szájához kap. Észre sem vette, hogy kikotyog valamit, amit Taraknak nem kéne tudnia. Ez nem vall rá, mindig megfontolt és odafigyel, mi hagyja el a száját. Mi ütött belé?! Hát, most már nem érdemes tagadni. A legjobb lesz beavatni Tarakot. Sóhajt egyet, majd belekezd.
- Szóval volt az a bánya nem messze…. – És elmondja töviről hegyire. Mire hallótávolságon belül érnek a táborhoz, addigra elhallgat, nehogy kiakadjanak rá.
Mivel a sok hozzá nem értő (npc) mókus nem segít rajta, már eltemetné főnöküket, de Tarak megmenti a napot (sokadjára). Kissé ledöbbenve veszi el az oroszlántövist. „ilyet még férfi nem mondott nekem…” Mintha csak Tarak szerelmi vallomással állt volna elő. Zavartan megrázza a fejét. „Nincs erre idő!” S belelendül a sebgyógyításba.
Egy ideje már nem aludt, bár lényegesen jobban bírja faji adottságaiból adódva, mint az emberek, sőt még a tündékkel is versenyre kelhetne, amilyen állapotban most vannak biztosan..
Bizonytalanul ingatja a fejét. Nem tudja mi lenne erre jó válasz. Inkább nem mondana se igent, se nemet, így i kezd széthullni a csapat a morál miatt, az pedig nekik is árt.
- A vállad… Ha, gondolod elláthatom. – Ajánlja fel kedvesen, ha nem hát nem, de ha Tarak megengedi, hogy vessen rá egy pillantást, akkor őt is kivetkőzteti a ruhájából egy villám vizsgálatra és sebkötözésre. Lelke mélyén szinte szívéhez kap, mikor még több gyógynövénnyel áll elő új barátja. Szívesen elfogadja őket, miközben bólint egyet. Csend telepszik a táborra. Rajtuk kívül mindenki alszik. Csak rémálmok okozta nyöszörgéseket lehet hallani, de ehhez már hosszá kellett szokniuk.
- Nem.. Nem értettem egyet a driádokkal. Nem hiszem, hogy az egyetlen megoldás halomra lőni az embereket a szalag partján. Bárkit lelőttek, aki csak megállt megitatni a lovát. Válogatás nélkül. Eljöttem, hogy bebizonyítsam, lehet egymás mellett békében élni. – Körbenéz, majd ráhatja fejé a térdére. – Úgy tűnik túl naiv voltam. Hogy is mondják az emberek? Cseberből.. – A szólásokkal nem a legjobb. Ez után nem sok más mondanivalója van az embernek. Gyorsan kimossa a maradék vízzel a kötöző anyagot. Dolga végeztével visszaül az előbbi helyére. Elhallgatnak és szép lassan őt is elnyomja az álom.
Reggel Iorveth mozgolódására riad fel. Azonnal felugrik, és rászól.
- Ne ilyen élénken! Az egész tegnap éjjeli munkámat a kukába akarod dobni?! – Majd visszanyomja a kőre. Még egyszer lekeni a hátát, így beborítva a sebet majd beköti a tisztára mosott fáslival. Ez után hagyja felülni, s megpróbálja megitatni vele a maradék mocsárízű lötyit. Elmosolyodik a kijelentésre, s komiszan csillogó szemekkel néz rá, mintha csak azt mondaná „Ha tudnád drága” Ebből egyértelműen célozva rá, hogy a rossz szájíz, amivel ébredt, nem egy vásott fog miatt volt. Lyv próbálja nyugtatgatni Tarakot, nem szeretné sürgetni az amúgy is rossz bőrben levő mókusokat, de mikor Tarak felvilágosítja a miértről, ő is inkább siettetni próbálja őket, a maga türelmes módján Két egészséges tündét Iorveth segítésére parancsol, még akkor is, ha a „nagyvezér” ellenkezni merészel. „Tapadjatok rá, és ne hagyjátok orra bukni”. Az úton lapulva haladnak mindahányan, még a törpök is halkabban csattognak a hátsó sorban. Remélhetőleg az emberek elég zajt csapnak maguk, hogy ne figyeljenek fel.
El se hiszi, hogy elértek a falu pereméig. Bár nagyon különös neki egy csapat tündével és törppel belépni a faluba. Ez biztosan nem történhetne meg kétheti járóföldre. Ha felismerik Iorvethet, akkor nekik végük. Még Brokilonban is ismerik a véreskezű tünde mészáros nevét. Mielőtt belépnének a faluba Iorveth mellé siet, hogy megossza vele aggodalmait.
- Legalább a Mókusfarkat levehetnétek az övetekről. A meggyilkolt másfajú ellenes egységek vezetőinek címereivel együtt. Nem szeretném, ha fejemet vennék.
Végül beérnek a kocsmához. Lyv tudta, hogy eljön ez a pillanat, mégis váratlanul érti, hogy Tarak búcsút készül inteni. Amióta találkoztak, többször is eljátszott a gondolattal, hogy vele tarthatna. A mókusok nem jelentenek neki nagy védelmet, de hisz benne, hogy Tarak és ő, ha összeállnának, akkor nem lenne lehetetlen. Az ő hozzáállása és világnézete is remekül tükrözi azt amiben Lyv hisz… vagy inkább hinni szeretne. Némán néz a férfi szemébe, mikor átadja neki a nyakláncot. Még meg sem köszöni, úgy elgondolkozik a lehetőségein. A pulzusa kissé megugrik mikor Iorveth és Tarak szemtől szemben állnak ismét. Eszébe jut, mi történt az erdőben, de nem tesz egy mozdulatot sem.
A parancsra azonnal megfordul a céljuk felé. Ostobán érzi magát, amiért nem köszönte meg a segítséget. Hogy megmentette őket.. többször is. Hogy találkozhatott egy olyan emberrel, akiben képes lenne megbízni.
- Va fail… - Suttogja maga elé, hang is alig jön ki a száján. A nyakláncot egy üres zsebébe teszi a szíve fölé. S maga elé nézve, kissé melankolikusan követi a tündét. |
//MESE//
Tarak némán halad előre, nem zavarja a köd jelenléte, úgy tűnik, nem esik nehezére visszatalálni szálláshelyetekhez.
- Méreg? Milyen méreg? – kérdezi, miután türelmesen végighallgatott. Úgy tűnik nem hibáztatja a tündét az előbbi viselkedése után.
A barlangban a többiek egyáltalán nem nézik jó szemmel, hogy vezetőjük ilyen állapotban tért vissza. Úgy tűnik, elfogadják érvedet miszerint a fertőzés miatt lett rosszul, hiszen ismerik, tudják, hogy mennyire nem tett szavaid szerint. Ám a csapat morálja romlott, hiszen ha a vezetőjükkel ennyire képes elbánni a fertőzés, mi lesz a többiekkel?
Tarak szakavatottan lehelyezi a kőre a tündét, türelmesen megvárja, míg szemügyre veszed, kissé elsápad, amikor meglátja az elf hátán a rendkívül csúnya sérülést.
- Oroszlántövis van nálam, a többit hozom – vállalkozik a feladatra, lévén ő ismeri a hegyeket és eszerint van némi fogalma az említett növényekről. Kijelentése után már indul is, eléggé sietősen távozott, talán neki van csak némi sejtése, hogy mennyire fontosak ezek a növények.
Hamar visszatér a növényekkel, amelyeket átad neked, és ha nincs más, amit be kell szerezni, ismét távozik, immáron az eredeti cél miatt: a vacsora beszerzésére.
Iorveth sebét bár elláttad, a tünde homloka izzadtságtól nedves, végtagjai néha meg-megrándulnak, tündéül motyog érthetetlen szavakat: rémálma van. Sajnos kívülállóként semmit se tehettek, mindenesetre a nem fertőzött csapattagok roppantul aggódnak vezetőjükért, láthatod levertségüket, kétségbeesésüket.
Tarak egy méretes disznószerű lénnyel tér vissza, amit a többiek el tudnak fogyasztani. Ő maga nem eszik, helyette vállán lévő sérülést látja el, valamiféle sárgás kenőccsel.
- Rendbe jön? – lép melléd, amennyiben nem alszol, a tünde hogyléte felől érdeklődve. - Hoztam még pár növényt mely csillapíthatja a hallucinációkat – ad át neked fekete levelű, lila virágú növényt. Hegyi nebula nevű növényre ismersz rá bennük, mely igencsak ritka. Ha ebből készítesz főzetet a fertőzötteknek, kicsit csillapíthatod a hamis képek elő jövetelét.
Iorveth egyszer riad fel álmából, valószínűleg ha fegyver lett volna a közelében, azt rántaná elő, de lévén azokat is levettétek róla, hogy rendesen tudjon pihenni, így üres helyükön tapogatózik. Nem éppen van magánál, tekintete üveges, zihálva veszi a levegőt. Pár korty után a szmötyiből, amit számára készítettél, és máris visszaalszik.
A reggel lassan jön el, a köd kora délelőtti időre tűnik el annyira, hogy átlássatok rajta. Iorveth jobb bőrben van, mint tegnap, és ha kérdezitek, nem emlékszik a tisztáson történtekre. Tarak nem erőlteti ezt a témát, te esetleg beszélhetsz róla. S mi sem tanúsítja jobban, hogy állapota javult, hogy ismét képes a dh’oinok gyűlöletére, A Klán tagját folyamatos szemrehányó pillantással illeti.
Ha a tegnapi gyógy anyagból szeretnél neki még adni, csupán kelletlenül grimaszol rá.
- Kitalálom… ez segít? – fennhordott orral húzza el arcát a táltól. - Létezik a világon olyan őrült, aki ezt megissza? – veti oda neked, nem igazán fűlik a foga az elfogyasztásához, ha esetleg szembesíted vele, hogy az éjszaka folyamán, igenis, ivott belőle, kelletlenül megteszi most is.
Tarak bíztat bennetek a mielőbbi indulásra, melyre nehezen juttok el, s ahogy kiléptek a járatból fejetek felett, roppantul okos pillantású, barna és fehér tollú baglyok köröznek.
- Éjjel is itt voltak – jegyzi meg az egyik törp, behúzott nyakkal nézve a tollas népségre. Arcára van írva, hogy fél, aggódik valami megmagyarázhatatlantól. - Én mondom, ez nem természetes! – dödögi, majd előre megy, csatlakozni másik törp társához, ki kissé rossz színben van.
Utatok folyamán, egy párhuzamos ösvényen, mintha veletek párhuzamosan kocsik, lovak haladnának, de hiába fürkészitek, az ágas bogas részt nem tudtok kivenni semmit, pedig a tündék remek látással büszkélkedhetnek. Ha Tarakot kérdezitek, ő sem tudja, mi lehet ez, mindenesetre a lehető leggyorsabb tempót kéri tőletek. Lyvnek azonban elmondja, hogy a vadászat során is mintha valaki lett volna a bánya közelében, de akkor sem látott senkit és semmit, akárcsak most.
Ezt az információt kedved szerint felhasználhatod.
Tarak az akasztott embernél kíván nektek sok szerencsét, Lyvnek egy faragott medaliont átadva, amely egy kettétört hegyet, egy pörölyt és két szépen ívelt T betűt ábrázol, szegélyén rúnákkal ékesítve. Ugyan nem érted mi van ráírva, hasonlóságot vehetsz észre a medalion és Tarak erszényén lévő minta között.
- Ha ezt használja a kisasszony, nem tartóztathatják fel önöket céljuk elérésében – fűzi hozzá, gyöngéden megszorítva kezedet. - Kérem, legyenek óvatosak – néz a többiekre. Iorveth elébe lép, mielőtt távozna. Némán méregetik egymást, a tünde végül egy biccentéssel fejezi ki köszönetét, majd fordul sarkon.
- Induljunk – szól tündéül.
Életért, életet?
Ha visszatekintesz, Tarak eltűnő alakját láthatod az erdő fái között. |
//LYV//
Egy darabig kóborol a ködben, mikor kiáltásokra lesz figyelmes. Ahogy megközelíti a helyszínt és elég közel lép ahhoz, hogy a köd ne zavarja a látásban. Iorveth különösen viselkedik nem úgy ahogy szokott. Lyv közelebb lép, megpróbálja lassan megközelíteni őket, nem bujkál nyíltan közeledik, hogy mindketten lássák. Azonban megdöbbentő dolog történik. Mielőtt még közbeszólhatna, Iorveth egy nyilat lő Tarakra. Minden olyan gyorsan történik. Azonnal reagál, de mégis későnek tűnik. A nyíl Tarak vállába fúródik, Iorveth pedig a földre zuhan. Rémülten kapja a fejét ide-oda. Tarak kirántja vállából a nyílvesszőt. Nincs komolyabb baja.
Lyv szinte azonnal Iorvethez siet. Tarak hogylétéről nem kérdez, hiszen látja, hogy jobb bőrben van, mint Iorveth. Kutya baja.. De hogy fogja magával cipelni a táborig. Abban sem biztos, hogy melyik irányból jött a pára és a köd miatt… Tarak felkapja a sérül elfet. Lyv csak értetlenül néz rá. De nem ellenkezik. Inkább követi.
- Sajnálom, ami történt. Ha nem lenne a méreg hatása alatt bizonyosan nem cselekedett volna így. Lehet, hogy gyűlöli az embereket, de becsületét nagy becsben tartja, és nem támadna valakire, akinek tartozik, márpedig te megmentetted az életét… - Nem is érti, miért tartja kötelességének ezt elmondani mindezt. – Lehet, hogy nem értek egyet az ideológiával, ami szerint él, még egy tiszteletre méltó vezető, aki törődik az övéivel. – Ezzel el is hallgat, így i elég hülyén érzi magát. Mikor visszaérnek, s mindenki, aki magánál van ingerülten, idegesen néz Lyv közéjük és Tarak közé áll.
- A méreg… elájult… - Ettől mindenki megnyugszik a körülményekhez képest – Oda vidd kérlek – Mutat a barlangon belül egy nagy lapos kőre. Körbenéz mit lehetne alá teríteni, de nem lát semmit. Kénytelenek lesznek a kemény kőre tenni. Nagyfiú, csak túléli… vagy inkább nem.
- Te ott! Hozz vizet! – Parancsol rá valakire, miközben megnézi a tünde homlokát, megméri a pulzusát. – Sebláza van. – Jelenti ki. Bár ehhez nem kell túl nagy tudomány. – Szükségem lesz az „oroszlántövis” gyökerére és a leánycsók levelére. Ha találsz, hozz tőzegbogyót. – A törp akire a feladatot rótta csak üveges tekintettel néz. Mit tudja ő melyik miféle növény…
- Sietni kell… van itt valaki, aki ismeri ezeket a növényeket? – Ha sikerül találnia egy jelentkezőt, akkor azonnal elküldi. Egy szabad emberrel megszabadítják Iorvethet a felső ruházatától s felfedik a sebet, mely azóta még tovább romlott. Megfordítják, majd Lyv egy éles tőrt vesz elő a fűzőjéből, bekeni valamivel, leellenőrzi, hogy Iorveth megánál van-e és ha nincs, akkor fogja a kést és szépen belevág a két seb szélébe. Visszataszító gennyes folyadék serken ki a tőr helyén. Lyv erőteljes mozdulatokkal próbálja megszabadítani annyi „folyadéktól” amennyitől csak lehet. Mikor már csak közel tiszta vér serken befejezi. Addigra remélhetőleg megérkeznek a növények. Ha igen, azonnal előkap egy kis tálkárt az egyik nagyobb zsebéből és elkezdi összekeverni az alapanyagokat, miután ellenőrizte tényleg azok-e amiket kért. Ezt a masszát, kis vízzel kenhető állapotba hozza, és egyenesen belekeni az újonnan nyitott vágásokba, s a nagy nem gyógyulóba is. Nem kötözi vissza.
- Így kell hagyni, ha nem lenne ilyen makacs, nem jutottunk volna idáig. Hagyjuk szellőzni, a levegőtől jobban hat a kenőcs, amit rákentem. –
Fáradtan dől le - miután megtisztította véres kezeit – Most pedig várunk. A betegek pihenjenek le. Nem hiszem, hogy több mérgezettet el tudok látni, ha ilyen helyzetbe kerülnek ma este. – Megdörzsöli a szemét, majd helyet foglal Iorveth mellé, a kő elé, amin fekszik. Ha felkelne, akkor megitatja és megeteti egy kis mocsárízű főzettel, aminek segítenie kell. |
//MESE//
Iorveth rosszabbul kezeli a gondoskodásodat, mint eddig bármikor. Nyűgös és feszéjezett, s mikor a hátán lévő sérülést veszed szemügyre talán világossá is válhat, hogy miért, a sérülés igencsak rondán gyógyul, vagyis inkább nem gyógyul.
- Csak azt ne mond, hogy a dh’oinnak köszönhetjük, mert magunk is boldogultunk volna – tünde nyelven mondja az alábbit, megvető pillantásokat küldve Tarak irányába.
- Nem – feleli morcosan a fertőzés tovább haladott hatása felől való érdeklődésedre. Szavaiban mégis kétkedés ül, talán igen? Bár tudod a választ.
- A te érdekedben mondtam – összeszorítja fogait, hogy ne adjon ki fájdalomra utaló hangokat. A fenyegetésedet elereszti a füle mellett, ám ezzel együtt a jó tanácsok is elpattognak mellette.
A barlangban a tűz mellett viszonylag kellemesebb az idő, a fertőzöttek mind bóbiskolnak, élelem hiányában pedig várni kényszerülnek. Gyógyszereid nagyjából csillapítják a hallucinációkat.
A vadászok dolgát nem egyszerűsíti meg a sűrű köd, ahogy a te előrejutásodat sem, bár az erdőkben sokkalta otthonosabban mozogsz, a köd számodra is hátráltató tényező. Mindemellett a közérzeteden is ront a tudat, mintha valaki árgus szemekkel figyelne. De hiába keresed, ki lehet az, nem látsz senkit.
A távolban egy vad ragadja meg áldozatát, mely siránkozva próbál szembeszállni sorsa ellen, a vad jó fogást fogott, igazi lakoma. Hallod a csámcsogást.
- Mégis kinek hiszed magadat dh’oinne?! – hallod Iorveth dühöt, éles hangját. Ha eddig nem lettél volna biztos az irányba, amelyet a szag alapján követtél, a hangok mindent elárulnak.
- Erre semmi szükség nincs tünde-barátom, tegye le a fegyvert – hallod Tarak nyugodt hangját. Ahogy követed a vita forrását, egy kisebb tisztásra érsz ki, ahol a felszegett íjjal látod Iorvethet pár méterre Tarak előtt állni, ki fegyvertelenül, feltartott kézzel próbálja lenyugtatni a felbőszült elfet.
- Nem vagyok a barátod, egy dh’oine ne használjon rám ilyen jelzőket! – dühödten köpi a szavakat, aprót szédül jobbra, éppen, hogy képes megállni saját lábán.
Lyv a viselkedéséből leszűrheted, hogy nem egészen ura önmagának, elméjét valószínűleg a méreg ködösíti el, mely nem is lenne meglepő, hiszen egyszer sem igazán hajlott arra, hogy megfogadja jólelkű tanácsaidat, ami a gyógyulás útját illeti.
- Bizonyosan meg tudjuk beszélni, csak arra kérem, hogy ossza meg velem, mi bántja pontosan – lassan mondja az alábbiakat, Tarak szinte érzi, hogy egy óvatlan lépés, vagy szó rossz kimenetellel végződhet.
- A létezésed! – s a nyíl megindul. Tarak kardjáért nyúl kérdéses, hogy sikerül neki idejében előrántani, vagy egyáltalán kivédeni egy tünde lövését. Iorveth arcán mindeközben bárgyú mosoly jelenik meg, talán őrültebb a megszokottnál, eléggé kifordult magából, ami azt illeti.
Lyv szinte azonnal reagál, az íjját előrántva, azonnal rácéloz Iorvethre. Mégsem lőheti le. Így inkább a nyíl megcélzásánál dönt. Mikor Iorveth kilövi a nyilat, a lány azonnal kilövi sajátját. A lány nyila majdnem célt tévesz, vágül azonban sikeresen találja el Iorveth nyilának tollait, megértve azt. A nyíl eltérítődik.
Tarak a földbe vájja maga előtt széles pengéjű kardját, a rúnák felfénylenek rajta, és ez az erő feltépi a talajt, a földszakadás Iorveth lábig tart, ahol is kibillenti a tündét a biztos állásból, lefegyverezve egy rövid időre.
Lyv lövése csak a nyíl irányát változtatta meg, Tarak vállán keresztbülfont vastag prém helyett a vállába fúródik a lövedék. Nem mélyre, a páncélja felfogja a fegyvert, így csak kisebb sérülést szenved. Egy lépést hátratántorodik, majd egy lendületes mozdulattal kirántja a könnyű fémlemezbe fúródott fegyvert.
Megmozgatja a vállát, melyből leszűri nincs semmi vész, csak felületi sérülés. Ha a hogyléte felől érdeklődsz nyugodt hangon válaszol.
- Nincs semmi bajom kisasszony, köszönöm az aggódalmát. De a tünde-barátja nincs jó állapotban. - bök fejével Iorveth irányába, ki zihálva fekszik a talajon. A hirtelen egyensúlyvesztést nem tudta lereagálni, beütötte a fejét, valószínűleg eszméletlen és a méreg nem cicózik, ha rémálmokról van szó. Tarak kötelességének látja visszavinni az elfet a barlangba, ám kérdéses lesz, hogy a többiek, hogyan fogják ezt lereagálni. |
//LYV//
Szép lassan végighúzza ujját a kardon a belemélyesztett rúnákat tapogatva. Nagyon érdekesnek találja főleg, hogy e törtp se tünde munkának nem tűnik. Meglepetten néz föl, mikor rá terelődik a téma. Ezt eddig senki sem kérdezte meg tőle… Senkit sem érdekelt… ráadásul ahogyan hozzá beszél. Igazán gáláns úriembernek tűnik.
- Ritka olyan emberrel (vagy másfajúval) találkozni, aki így gondolja… - Egy pillanatra elmosolyodik, majd elhallgatnak egy kissé. A kínálásra csak értetlenül néz. Emberi étket nagyritkán eszik… és nem igazán ismeri a férfit, de valahogy olyan megbízhatónak tűnik. Bólint egyet, majd letép egy darabot az ételből, és apró harapásokkal megeszi. A karjára néz.
- Ugyan ne is törődj vele, reggelre kutya bajom lesz, bár a vaddisznó, aki megsértett valószínűleg már elpusztult… - Nem fejti ki részletesebben. Az éjszaka további része eseménytelenül telik. Minden, amit meg szeretett volna tudni, megtudta, nincs már mit mondania. Inkább az égen levő csillagokban gyönyörködik, az erdő neszeit hallgatja és élvezi a kellemes hűs szellőt.
Másnap már mindenki nyugodt kedélyekkel viselkedik Tarak közelében… mindenki kivéve egyet.. Lyv minden sérültet és mérgezettet próbál ellátni, ahogyan eszköztárából telik, miközben hallgatja a törpök és Tarak beszélgetését. A törpök meglepően profánok tudnak lenni, már hozzászokott.
Mikor mindenkivel végzett Iorvethez lép, aki valamivel távolabb ül tőlük. Szemmel láthatóan nem tetszik neki, hogy nem ő a domináns hím a falkában… Nem mintha Tarak a falkához tartozna, bár úgy tűnik a többiek mind befogadták.
Lyv amint meglátja Iorveth morcos képét, ő maga is lebiggyeszti a száját, szinte az életkedve elmegy az embernek, ha ránéz.
- Tegnap nem volt alkalmam ellátni az új és régi sérüléseidet… - Közben letérdel mellé. – Vedd le a kesztyűdet – Mondja parancsolóan, így szemügyre tudja venni a sérülést, melyet akkor szerzett, mikor az egyik agancsos nekirontott.
- Semmi komoly, kicsit lassabban gyógyul a méreg miatt, de.. – Közben egy zöld kenőcsfélét kotorászik elő az egyik zsebéből. – Ez majd megállítja a vérzést és fertőtleníti. – Majd mindenféle óvatoskodás nélkül keni be. – Szerencsénk van, hogy túléltük a tegnapit.. – Mikor látja, hogy ez egy kényes téma, inkább nem mond erről többet. – Most pedig vetnék egy pillantást a komolyabb sérülésedre. – Egy pillanatra elhallgat, egyik szája széle egy pillanatra megugrik, mintha csak valami vicces jutott volna eszébe. „Nem a büszkeségedet… azt még én sem menthetem meg…” Mögé térdel, s ismét meg kell jegyeznie, a seb egyre rosszabbul néz ki. A szélei kissé, mintha rohadnának, még sincs olyan szaguk. Elég tanácstalanul áll a helyzet előtt. Minden gyógynövénye kudarcot vallott. Ha Iorveth kérdezi, milyen a helyzet, akkor csak kis habozás után annyit mond „eee… Nem olyan vészes?” Inkább kérdezi, mint mondja. – A hallucinációk és a rémálmok… megjelentek már? – Ennél a pontnál biztos benne, hogy igen, így inkább csak költői a kérdés. Bár ahogy a tündét ismeri, le fogja tagadni…
- Ezt hogy érted? – Csattan ki sértett önbecsüléssel. Mikor a tünde felel a válaszra még ingerültebbé válik. – Nem gondolnám, hogy közöd van hozzá, hogy kihez milyen közel kerülök! – S hátba vágja – Mellesleg bizonyosan hallucinálsz, talán csak azért beszél vele MINDENKI többet, mert nem egy megkeseredett vénember, aki csak a múlton tud keseregni. – Azzal hátat fordít. – Ha nem akarsz seblázban meghalni, javaslom, igyál és pihenj többet… - Veti oda, majd visszatér a többiekhez.
A hideg őt nem hatja meg, hiszen driádként mezítelenül éltek az erdőben a hideg évszakban is, így a hideg ujjhegyek inkább „kellemes melegséggel” töltik el. Az éjszaka közeledtével már alig tudja tartani a lelket egyes sérültekben, így örömmel hallja, hogy lepihennek egy barlangban. Minden betegről személyesen gondoskodik, így már csak akkor veszi észre, hogy Tarak és Iorveth távoztak, mikor Iorvethre kerülne az ápolás sora.
- Iorveth is vele tartott?! – Idegesen csattan fel, mikor a tünde ijedten próbálja nyugtatni. – Nincs abban az állapotban, hogy bárhova is menjen!- Ezzel idegesen elindul. – Te vagy őrségben! – Mondja a tündének és beveszi magát az erdőbe.
Nem nehéz követni a nyomukat. A kenőcs, melyet Lyv a tündére kent könnyen felismerhető számára. Kettejük közül inkább a tünde épségéért aggódik. Nincs esélye a férfi ellen. Így inkább megsürgeti haladását. Remélve, hogy rájuk talál…. Élve… |
//MESE//
Tökéletesen magadra öltöd a megfigyelő szerepét, amelyet Iorveth kért tőletek, sőt, talán túlzásba is viszed egy kicsit. Tarak mindenesetre nem adja jelét annak, hogy észreveszi, vagy ha tud is róla, nem zavartatja magát.
Éppen valami száraz kenyérhez hasonlatos valamit rágcsál a tűz mellett, amikor tisztes távolságból mellé telepedsz kérdezősködni.
- A Klán mindenkinek segít, ahol tud – felel nemes egyszerűséggel kérdésedre. - Elméletben igen, bár őseim legendáiban ékesen írnak Teryonról a hegyióriásról, aki alagutat vájt tüsszentésével a Kegyes hegyek belsejébe, illetve Tarathiel szólított pengét magához először puszta gondolattal és igázott le egy egész hadsereget Vörös-fokon – felel faját illető kérdésedre. - Óh, igazán remek megfigyelő a kisasszony – lepődik meg kardja felől való érdeklődésed. - Valóban nem szokványos kard, az enyémbe az őselem rúnái vannak belevésve – húzza elő tokjából kissé, ezzel láthatóvá téve részben a ráírtakat, hogy közelebbről is megnézhesd. - Nem-nem kisasszony, biztosíthatom, hogy nem vagyok zsoldos, sosem alacsonyodnék le olyan szintre, hogy képességeimet ilyen hitvány módon alkalmazzam. Mindazonáltal gyermekkorom óta harcra neveltek. S ön, hogyhogy a tündékkel utazik? Úgy tudtam, hogy a driádok nem szeretik elhagyni otthonukat.
Kisebb csend ülepedett közétek, amelyet végül Tarak tör meg.
- Kér? – nyújtja feléd kezében tartott harapnivalót. Döntésedet tiszteletben tartja, nem erőlteti rád, ha nem kívánod. Kicsit elidőzik rajtad tekintete. - A karja… nem súlyos? – utal sérülésedre, pillantásával is sérült karodat vizslatva. - Nem voltam elég gyors. Őszintén sajnálom – szól csüggedten.
Készségesen válaszol minden kérdésedre, s nem igazán faggat téged arról, hogy miért és hová tartotok, ez a ti ügyetek és tiszteletben is tartja, mindenesetre beszélgetésetek során megtudhatod, hogy kötelességének érzi elkísérni titeket Hitfok városába.
Tarak kellemes vándortárs. Munkájából kifolyólag világlátott ember. Inni ugyan nem iszik, de a pajzán témákat és vicceket nagyon kedveli. Egészen jó társalkodó partnere találnak benne a maradék törpétek, ám az elfek többsége is elismeri az erdőhöz való hozzáértését. Félnapi járóút után már annyira megnyílik felétek, hogy elmesélje a hegyekkel körbeívelt otthonát hol is találják, illetve sokszor áradozik húgáról, kit már annyira nagyon látni szeretne.
Egyedül Iorveth tartja igazán a távolságot. Utatok során egyszer szándékosan lemaradva szól hozzád.
- Ne kerülj túlságosan a közelébe – mondja. Ha esetleg megkérdezed, hogy miért, csupán lesújtó pillantással annyit mond, hogy: - Nem ígérhetek semmit.
Egy hónapja ismered a tündét, melyből sejtheted, hogy nem kesztyűs kézzel akar eljárni Tarakot illetően, amely talán meg is lephet téged, hiszen Iorveth emberei is le vannak nyűgözve tőle, és nem tűnik rátok nézve fenyegetően. Múlt éjszakai beszélgetésetekből pedig megtudhattad, hogy valóban a biztonságotok érdekli.
Tarak olyan ösvényeken vezet titeket, ahol nem futtok össze további különös állatokkal. Úttalan utatokon pedig egyre magasabbra jutok, ahogy a hegyen keresztül vágtok át, köd telepedik közétek, mely még barátságtalanabbá teszi környezeteteket. Az idő hűvös, és ha nem készültetek ehhez mérten ruházatilag, végtagjaitok előbb utóbb zsibbadni kezd, vacogtok, ráadásul Lyv azt is észreveheti, hogy a fertőzöttek valamivel rosszabbul viselik a hidegebb környezetet, ha másik útról érdeklődsz Terek csüggedten válaszol, hogy sajnos ez a legbiztonságosabb és legrövidebb is Hitfokig, ha még ma oda akartok érni, ám’ ezzel a tempóval valószínűleg újabb éjszakát kell eltöltenetek a szabadban.
Ennek Iorveth egyáltalán nem örül, nem is érzi jól magát, ráadásul egyre inkább úgy látszik, hogy valahova félre kell húzódnotok az éjjel közeledte okán.
Egy barlangban száltok meg ezúttal. A fertőzött betegek szinte azonnal álomra hajtanák a fejüket, ha nem parancsolsz rájuk, hogy fogasszanak némi ételt, amiért állapotukban cseppet sem előnyös az étvágytalanság. Ám ekkor újabb problémával szembesültök: kevés az elemózsia, vadásznotok kell.
A kinti idő bizarr, a fertőzöttek nem mozgósíthatóak, akik pedig egészségesek azok többsége sérült.
Iorveth veszi magához ijját.
- Tarakkal elmegyünk vadászni - közli semleges hangon, mely némi aggódalomra adhat okot benned, hisz a tündével lefojtatott rövid beszélgetésed az út során arra mer következtetni, hogy valószínűleg el szeretné venni a titeket segítő férfi életét. Talán itt, alig Hitfok városától akar megszabadulni tőle, úgy, hogy nem is ismeritek ki magatokat ezen az újszerű ösvényeken? |
//LYV//
Állja a sarat annak ellenére, hogy mekkora túlerővel néznek szembe. Már csak néhányan maradtak egészségesek, így muszáj kivennie a részét. Nyilait szinte szünet nélkül lövi a célpontok felé, s a nagy nehézség ellenére, sikerül eltalálnia néhány vadat, ha ezzel meg nem is öli őket, legalább segít a lassításukkal. Egy vaddisznó felé ront, mögötte éppen az egyik tünde küszködik egy másik vaddal, így ha kikerüli, akkor az agancsos lény egyenesen a tündébe fog rohanni. Letérdel, s mély levegőt véve megcélozza a fenevadat. Az első lövés nem öli meg, a második nyílért nyúl, de már nincs ideje…
Egy kard csapódik a földbe Lyv mellett. Nem számított kardos támadóra, így csak reflexből eldől az ellenkező irányba, hátára dől, és íját egyenesen a prémes férfira tartja felhúzva, de nem lő. Hirtelen fájdalmat érez jobb vállán, de nem veszi le a szemét a férfiról. Dh’oin.. A férfi cikázni kezdd a fenevadak között, alig látható vágásokat mérve. A vaddisznók összeesnek az útjában. Lyv azonban egész addig nem engedi vissza az íjhúrt, míg a férfi meg nem áll, s Lyv észre nem veszi az élő vaddisznókat. Értetlenül ereszti le fegyverét, miközben feltápászkodik, végre vet egy pillantást vérző vállára. Nagyon figyelmesen hallgatja a párbeszédet, méregzöld íriszét mindvégig Tarakon tartva. Mikor a többiek is leeresztik a fegyvert, elrakja íját, s megpróbálja összegyűjteni a még használható nyilait.
Egész nap megfigyeli a férfit. Alig látható, de mindenhova követi, méregeti, nem tud rájönni mit várjon tőle. Még miközben a többiek sebeit látja el aközben is a történteken kattog az agya. Hogy lehet, hogy egy egyszerű ember gyorsabban mozog, mint egy driád? Többet tud az erdőről, mint egy embernek kéne…
Mikor az őrség kettejükre hárul, kapva kap az alkalmon, hogy válthasson vele pár szót. Egy ideig csak némán figyeli, szótlanul, felméri a helyzetet.
- Áruld el, egy ember miért segít néhány tündének? – Bizalmatlanul ül le egy és fél méterre a férfitől, ha hírtelen mozdulatot tenne, legyen ideje reagálni. – Biztosan ember vagy? Ránézésre annak tűnsz, ha túl méretesnek is. A kardod… Nemesebbnek tűnik, mint egy egyszerű emberi kovács munkája. Miféle rúnákat véstek bele? Miért mozogtál olyan gyorsan, ha ilyen nagy vagy? A páncélod nem lassít le? Valamiféle zsoldos vagy? – Minden kérdését az előző megválaszolása után teszi fel. Kíváncsiság csillog a szemében. Egészen belefeledkezik a beszélgetésbe, még talán ő is hajlandó lenne válaszolni, ha Tarak kérdez tőle valamit. |
//MESE//
Az agancsos fenevadak elfogyhatatlannak látszanak, ahogy adok-kapok formájában igyekeztek leteríteni őket. Lyv, számodra kellemetlen tényként bizonyul, hogy cseppet sem könnyű célpontok. Legtöbbször ügyesen félreugrálnak nyílvesszőid elől, és egyszer, amikor a tegezedhez nyúlsz, azt tapasztalod, hogy az teljesen üres. Mintha csak az egyik vaddisznó megneszelte volna ezt, kivált a csoportból és őrjöngő vágtatással indult meg feléd, agancsait maga elé tartva. Túl gyorsan jön, nincs elég időd kardot rántani. Jobbodon húzódó sűrű bozótosból egy legalább két méter magas, izmos férfi. Óriási medveprémje alatt megmunkált könnyűfém és bőrpáncél ötvözése teszi ki ruházatát. Hátán fekete fegyvertartójából egy kétkezes kardot vesz elő, mely rúnákkal van ívelve. A kard pengéje széles, és amit látsz azok alapján leszűrheted, hogy nem kis súlya lehet. Ahogy a téged támadó fenevad mellett a földbe csapódik, a talaj megremeg a rémség alatt és kibillenti egyensúlyából. A lény elterülése közben csak az agancsa sérti fel karodat, de még ez is jobb, mintha teljes erejéből felöklelt volna.
A férfi nem enged meg magának bemutatkozást, könnyed mozdulatokkal cikázik a fenevadak között, mindegyiket harcképtelenné téve. Célja nem a megölésük, hanem agyaruk eltörése, a lények elkergetése, ha egy-kettő a pengéje által kerül túlvilágra, akkor sem áll meg. Mindenesetre a fickó segítségével sikerül felülkerekednetek a csordán, és a maradék életben maradt fenevad tovább is áll.
Ahogy a harc elül, lendít párat kardján, hogy a rajta csepegő vért többnyire eltávolítsa róla, majd visszahelyezi a tartójába. Immáron rátok figyel.
Lyv, ha megfigyeled, némi azonosságot találsz régen hallott történetek szereplőivel, akik a hegyekből származtak, rúnával ívelt fegyverekkel, prémmel a hátukon küzdöttek a rossz ellen.
Iorveth és maradék csapata egy csoportba tömörül, gyanakodva néznek a hirtelen felbukkant segítőre. A tünde miután elhessegette az aggódó feleket lesérült sebe irányából az idegen elébe lép.
- Ki vagy te, és minek köszönhetjük a segítségedet dh’oine? – nem leplezett utálattal szól a férfihoz, mely eleinte aggodalmakat szülhet benned, ám’ a férfi fel se vette a tünde szavaiban rejlő fenyegetést.
- Ne aggódj, én nem vagyok az ellenséged tünde-barátom. Tarak vagyok, A Klán tagja, híreket viszek népemnek, és nem minden nap látni utazókat a Kegyes hegy völgyében. Ami azt illeti nagy szerencséjük volt – pillant végig rajtatok, majd szomorúan pillant az elesettekre. - Nem a legjobb időpontot választották a kirándulásra.
- Az idő nem hagyott választást. Kifejtenéd?
- Mint maguk is szemtanúi lehettek ezek az alapvetőleg szelíd lények – utal az imént látott fenevadakra. Az egyik sérült törp dühödten köp egyet a kifejezést hallván. Tarak csak egy pillanatra áll meg mondanivalójával, majd folytatja. - kifordult másainak. Nos, ez egy gonosz erő átka, jobb, ha nem tudják a részleteket. De nem is ez a legfontosabb nardael vidékén hemzsegnek az elfvadászok, társaik bölcsen elkerülik ezt a helyet. Ám a hegyeken túlról érkező veszedelem okán, mintsem az őket hajszoloktól. Vendol népe közeleg, hamarosan csatatérré válik ez az erdő és környéke, ha nem sikerül megállapodni velük. Sajnos, igencsak szokatlan nép, saját istennőjük van, kinek könyörtelenül mészárolnak le tehetetlen embereket, állatokat.
- Ezzel magyarázható a lények pálfordulása? Mintha az előbbi fenevadakat más értelem, vágy irányította volna – fonja össze karjait Iorveth.
- Valóban a lényeknek nincs öntudata, egy másik dolognak, engedelmesnek, de nem ismerjük még a forrását. Hová tartanak?
- Nem tartozik rád – felelt hűvösen a kérdésre.
- Tiszteletben tartom válaszát. Mindenesetre engedjék meg, hogy elkísérjem önöket Hitfokig. Sok a sebesültjük, így nem érdemes azonnal elindulniuk, azt tanácsolom, táborozzanak le itt éjszakára. Megbízhatnak bennem, úgy ismerem az erdőt, mint a tenyeremet, és tudom, hogy mi a legpraktikusabb mód a megkergült lények távoltartására.
Iorveth nem tudta hárítani az ajánlatot, valóban sokan megsérültek, köztük ő is, és a fertőzöttek még jobban kimerültek, mint eddig. Magán is érzi a fáradtság jeleit. Kelletlenül bólint rá a felajánlásra, ritkán enged dh’oinoknak, helyesebben szólva, soha. Kitudja, hogy Tarak is meddig fogja ékesíteni a dh’oinok sorait. Mindazonáltal megmentette őket, és ezt figyelembe is veszi.
Tehát az éjszakát ebben a zűrös erdőben töltitek, Tarak furcsa halakat fogott kevésbé sérült két elf segítségével a vízből, majd karóra tűzte őket és ezeket a tábor köré tette le egy körben. Pár óra múlva megértitek, miért is maradnak távol ettől a fenevadak, éktelen a bűz, amit a halak árasztanak magukból, de ha ez kell a túlélésért, hát elviselitek. A legtöbb törp szidalmaz, és nem tetszik nekik ez a helyzet, emiatt ők közülük kerül ki Tarak mellé éjjeli őrnek. Iorveth kérésére pedig a dh’oine is szemmel van tartva.
Az egyik váltásnál te kerülsz sorra. Bármit csinálhatsz, érdeklődhetsz Taraktól, lévén ő sok mindent tud, hátha tud pár hasznos információval szolgálni, de hagyhatod azt a pár órát némán eltelni a ropogó tűz mellett. |
//LYV//
Egyik lövése a másikat követi. Még brokilonban kitanulta az íjászat rejtelmei, így természetes, hogy képes leteríteni holmi vaddisznó-szarvasokat. Arra számított, hogy ez után a csorda rá fog fókuszálni, de inkább rá, aki egy fa biztonságából lövöldözik, mint azokat a szerencsétleneket, akik a földön ragadtak és még mérgezés hatása alatt is állnak. A mozgás pedig csak sietteti a méreg hatását. Mégse kérhet meg mindenkit, hogy n mozduljon, ha az élete függ tőle. Micsoda paradoxon.
Nem sokáig filozofálhat, az egyik agancsos ugyanis megkísérli kidönteni a fát és úgy tűnik sikerrel fog járni. Lyv azonnal felé céloz, de nem talál, még két lövést ad le, de egyik sem végzetes a fenevadra nézve. A fáról azelőtt ugrik le, mielőtt végleg kidöntené az a csörtető vadbarom. Már kivont kardokkal éri a földet. Azonnal átvágja a disznó két hátsó lábszárát, így mozgásképtelenné téve, majd jobb kardjával átszúrja az oldalán keresztül a szívét. Ha egy másik disznó rátámad közben bal kezében lévő fegyverével könnyedén hárítani tudja.
Máris következő célpont után nézne, mikor úgy érzi, a föld megremeg a talpa alatt. Ahogy felpillant, meglátja a két felderítőt, akiket egy kisebb csorda követ. Ez komoly probléma… Mikor már azt hitte, hogy kezelni tudja a helyzetet.
Szerencsére az új jövevények nem foglalkoznak vele, így van lehetősége ismét íjat rántani és megcélozni az Iorvethre támadó lényt. Az első lövése ugyan lelassította az állatot, de nem pusztult el, és agancsával sérülést okozott az tünde karjának. A második lövése azonban pontosan talál és leteríti a vadállatot. Kihasználva a lehetőséget az elfhez siet, ha nehezen tápászkodik fel, akkor segít neki. Eközben az egyik törpe elhalálozik, így tovább fogy a mókusok száma.
Amikor Iorveth ráparancsol egy pillanatra ingerülten néz rá. Neki csak ne parancsolgasson.. Ám erre nincs ideje, és a parancs szerint járt volna el, akkor is, ha a tünde nem szól rá. Nincs lehetősége vitatkozni, így inkább hagyja elmenni a füle mellett a parancsoló szavakat. Azonnal Íjához nyúl, amint körülötte kitisztult a pálya, és megpróbál segíteni bárkin akinek szüksége lehet egy kis fedezésre. Amelyik vaddisznó olyan pozícióba kerül, hogy lelőheti azt lelövi, de ő maga is elmozdul, ha a tündéket vagy törpöket fenyegető vaddisznókat akarja lelőni. |
//MESE//
A döntésedet meghoztad. Első áldozatodat, ki Iorvethre jelentett fenyegetést sikeresen leterítetted, ám’ ezzel magadra vontad a figyelmet. Az egyik leválik a csoportból, dühödt bőgéssel vágtat ama fa irányába, ahonnan leadtad a lövésedet. Nekifutásból vett lendületével csapja méretes agancsát a fa törzsének, amelyet bástyádul alkalmazol. Meglephet a fenevad ereje, a fa megremeg, vészjóslóan reccsen egyet, de állja a tomboló lény újabb és újabb csapásait. A fa recsegéséből tudhatod, hogy nem sokáig tud már ellenállni. Hat nyilat pazarolsz rá, mire sikerül leterítened. Kettő nyílvessződet agancsai fogják fel, három nem ér lényeges testrészt, mely halálos kimenetelű lenne számára, egy pedig a földben ér földet, centikre mellette. Hetedikre sikerül.
Mikor úgy néz ki, hogy átveszitek a vezetést a fenevadak felett, a három terepfelderítő társatokból ketten törnek elő a bozótosból, a két elf ért csak vissza, a lények csordája másik felének kíséretével, legalább két tucat őrjöngő fenevad vágtat nyomukba. Az egyik nem volt elég gyors, kegyetlenül tapostak át rajta az őrült vaddisznók.
Kiáltás zengi be a teret, a törpöt, melynek súlyos hallucinációi voltak, az egyik lény felszúrta agancsaira. Iorveth jobbja ezáltal sebezhető maradt, túlerővel néz szembe. Ha továbbra is az ő védelmére kélsz, akkor három lövést adhatsz le a fenevadra. A másik lény hasonlóan, ahogy a törp járt, Iorvethet is agancsaira kívánja feltűzni holmi trófeaként.
Az ikerharcosok, még állják a sarat az újabb fenevadak ellen is. Az eddig sarokba szorított törp ki tudott törni, hogy csatlakozzon a két elfhez, illetve az újhoz, ki kutyafuttában érkezett, nyomában a többi szörnyeteggel.
Tünde-és törpnyelven különböző szitkozódás zengi be a teret. Iorveth osztja ki az utasításait mindeközben, ahogy stratégiailag megfelelő, nem számít a törpe halálára, és a felé törtető vad szörnyetegre, főleg, hogy egyedül kell kitartania az egyik újonnan érkezett lény ellen.
Te is kapsz utasítást, ha sikerült leterítened a lényt, melyre Iorvethre támadt és nem szenvedett olyan sérülést, amely okán nem képes a harcot tovább folytatni. Nyomatékosan kér arra, hogy az újonnan érkezett lényeket próbáld leteríteni, ehhez hasonló parancsot kapott az a két elf is, kik szintén a fák takarásából lőttek az őrjöngő lényekre és eddig őket fedezték. |
//LYV//
- Csak ne kezd megint a degeszes áradozásod az igaz célról, ami szentesíti a mészárlást kérlek… kímélj meg. – Érezni lehet mozdulatain, hogy kissé bosszankodik némán, ahogy puha, kecses mozdulatai, határozott és legkevésbé sem finomkodóba csapnak át, ezzel enyhe fájdalmat okozva a tündének. Minta csak fájdalomokozás céljából tenné.
Mikor Iorveth öltözni kezd, szúrós pillantással nyomatékosítja a páncélviselés tilalmát, majd mikor sikerül elérnie a célját megenyhül és halvány mosoly ül ki az arcára.
Végre egy kis magány. Minden pillanatát kihasználja az egyedüllétnek, szeret a természetben bóklászni. Egyedül olyan érzés, mintha megszűnne létezni, mintha eltűnne, eggyé válva a természettel. Egy kellemes fürdőzéstől mindig úgy felfrissül, mintha csak egy fa lenne a hosszú szárazság utáni első esőzéskor. Kellemes mártózását hangok szakítják félbe. De ezek nem a természet lágy neszei, hanem dulakodás hangja. Azonnal kiszáll a vízből, s pillanatok alatt magára ölti ruháját, s fegyvereit. Íjját már a kezében tartja mielőtt a táborba érne, hiszen messziről hallatszik a fémcsörgés és kiáltások.
A tisztást körbevevő fák egyikén válik szemtanújává a helyzetnek. A vadkanok kifejezetten fenyegetőnek tűnnek számára, így bizonyosn nem szeretné felvenni velük a földön a harcot, legalábbis míg ilyen sokan vannak. Látja, hogy a mókusok helyzete elég kilátástalan. Elgondolkodik mit is tehetne, egy hónappal ezelőtt talán szemrebbenés nélkül távozott volna, de azóta sok minden megváltozott. Egyedül talán nem lenne képes megvédeni magát a vérdíjat begyűjteni kívánó kalandoroktól. A scoia’tael éppen kapóra jön számára sok szempontból… Iorveth megsegítésénél dönt, hiszen ő a szervezet feje, nélküle széthullik, az pedig számára hátrányos lenne.
Mély levegőt vesz s felajzza íját. Nyilának hegyét az Iorvethre legnagyobb veszélyt jelentő vadkanra irányítja. Tarkóját célozza meg két csigolya között, így elvágva az idegpályáját. Ha nem talál azonnal egy ismétlő lövést ad le. Amennyiben leteríti az állatot nem késlekedik egy következőt vesz célba. |
//MESE//
Az expedíció beteg tagjai zsörtölődnek intelmeidre, ám figyelembe veszik, mint az elmúlt napokban megejtett minden apró tanácsodat is, miután ráébredtek, mindez hasznukra válik. A fertőzöttek közül Iorveth viseli a legjobban, látszatra. A külső szemlélők csak találgathatnak, hogy fejében is minden rendben van-e még.
A tünde a válaszodra idegesen szorítja össze jobb öklét. Kezd elege lenni a túrából, amit – az ő szemszögéből – egy fránya gazért csinálnak. Állapotát pedzegető tudakozódásod alatt összefonja karjait mellkasa előtt, már-már előkelően húzva ki magát.
- Nincs semmi bajom – szögezi le, ám szavai mögött mégis, mintha ott bujdosna valami, amit nem mondott el. S gyötört arca ad csak némi tájékozódást számodra, hogy valószínűleg a felsoroltak egyike valóban gyötri. Ha visszaemlékezel, eszedbe jut, hogy amikor a vízhiány problémája felmerült, Iorveth volt az első, ki nélkülözni kezdte azt. Talán már van egy napja is, hogy nem ivott. - Miért nem a többieket fárasztod inkább ezzel? – kérdezi, némi fáradsággal a hangjában, mellyel jelzi, nem igazán van kedve ehhez. Mindenesetre a rutinvizsgálatodra nem ellenkezik. Sokszor bizonyítottad már rátermettségedet a gyógyítás terén, melyet Iorveth is elismer. Bár eme dicséretet egyszer sem hallhattad általa.
- Pfh… mégis mit vártunk a dh’oinoktól, hogy egy használható mérget tudnak kotyvasztani? Ugyan már – ránt vállat. Nem törődömsége igencsak megleckézteti, teste éles nyilallással üzen, hátán feszülő sebe irányából. Arcán egy pillanatra grimasz tűnik fel. Eleinte kelletlenül, végül beletörődve hagyja, hogy Lyv a seb leellenőrzése céljából lehámozza róla ruháit.
- Efféle luxust nem engedhetek meg magamnak. Sose tudhatom, hogy mikor támadnak meg. Van fogalmad arról, hányan akarnak kardélre hányni csak azért, mert vissza akarom szerezni azt, amit eredetileg a népemet illeti? - Reagál a zsörtölődésre.
Combján támasztva karjait, kicsit előre görnyedve várja, hogy Lyv túltegye magát a sérülésen, és tovább állhasson. Miközben várakozott, érezte a part felől jövő kellemes illatokat, a törpék pecsenyét készítenek. Minasson éppen arra járt, hogy közölje nekik, hamarosan ehetnek, amikor Lyv vízért küldi el. Kérdőn vonja fel szemöldökét.
- Ez egy nem rossz ötlet – dünnyögi, annak reményében, hogy az ital neki lesz. Ámbár most szívesebben fogyasztana egy kevéske Toussaint-i vöröset. Kissé csalódik, amikor kiderül, hogy a nedű nem neki lesz, de nem említi ezt meg. Sokkal jobban foglalkoztatja sérülése, mely körül Lyv legyeskedik. Amikor a hideg víz a hátán éktelenkedő sebhez ér összeszorítja ökleit, szemidege megrándul, de már csak büszkeségből is elveti, hogy fájdalmának hangot adjon. Válasza előtt nagy levegőt vesz, és lassan kifújja azt.
- Egy kicsit – mondja röviden, de lényegre törően. Lyv sejtheti, hogy a tünde szavai kevésbé festik le a valóságot, mint ahogy a hátán, csúnyán forradó seb. Már alig várja a kezelés végét, és amikor a lány jelét adja annak, hogy végzet, feláll eddigi ülőhelyéről, hogy magára öltve ruházatát csatlakozzon a többiekhez. Lyv utasítására csupán némiképpen idegesebben rántja magára az inget, de mást nem ölt magára, egyedül csak fegyvereit helyezi elérhető közelségbe.
- Hova mész? – szól utána, mikor látja, mire készül. Sejthette volna válaszát, a lány gyakran időzik a természet lágy ölében, s bár ez faja miatt van, mellyel Iorveth is tisztában van, mégis, amikor megkapta válaszát, vállán megigazítva a tegezt csak annyit mond: Driádok. -.-
Lyv a természet nem akadályozz meg a fürdőzésben, nem ér semmiféle gond. Mikor azon töprengsz, hogy lassan vissza kellene térned a táborba, távolról kiáltást, pengék csattogását, Iorveth tündéül élesen szóló hangját hallhatod. Ha téged nem is, társaidat megtámadták.
Amint összeszeded magad és a pihenőhelyre mész, láthatod, ahogy nyolc nagyobb termetű, agancsos, disznótestű lények kisebb csordája tartja sakkban társaidat. Gondolhatnád, hogy szánalmas, ám’ ezek a lények igencsak erőteljesek, ez azt is tanúsítja, hogy az egyik három nyílvessző által ütött seb után is még talpon van. Ahogy körbepillantasz, láthatod, hogy egyik fertőzött elf társatok a földön hever, vérző sebekkel, sérülései az egyik fenevad agancsából származik, valószínűleg nem fog felkelni. Három egészséges társ hiányában a küzdelem igencsak nehézkes, azok nem tértek vissza, akiket Iorveth elküldött.
Minderre a lényeknek szokatlan harcmodoruk van: falkataktika, szinte már emberi intelligenciával csapnak le rájuk. Előnyeiket kihasználják, lefegyverzik őket, fellökik. Egyik egészséges törpötök például sarokba van szorítva egy fa törzsénél az egyik agancsos által.
További két egészséges elf: két szörnnyel harcolnak kardjaikkal, ikerharcosok, egész jól elboldogulnak.
Iorveth, és még két fertőzött törp, illetve egy elf a földön próbálják felvenni három fenevad ellen a küzdelmet. Az egyik törp igazán felbőszült, furcsa dolgokról beszél, mintha csak hallucinációi lennének a fertőzés okán, ezt te magad is észreveheted. Megsérült az egyik lény csapása által, talán erre vezethető állapotromlása.
Két fertőzött elf a fákról próbálja hárítani a földön harcolók elől két szörnyeteget nyilaikkal, több-kevesebb sikerrel.
Feladat: Döntsd el, hogy melyik csoportnak szeretnél segíteni és hogyan, vagy várd ki a végét. |
//LYV//
Az ütközet éjjel éri a tünde tábort. Ugyan Lyv ellenezte, hogy a bányánál maradjanak, hiszen az ellenség tudja a pozíciójukat, és veszélyesnek találja, hogy ennyire kitettek és védtelenek, de Iorveth és a gőgje az ép ész útjába állt... Megint.
A támadás alatt Lyv alszik. Törp barátja, akit ő inkább szövetségesként, mintsem barátként tart számon - ébreszti, nem túl jó bőrben. Azonnal kimegy szeméből az álom, ahogy meglátja a vágást a törpön melyen keresztül a szervezetébe jutott a méreg s már a seb széleiből rájön, valami komoly méreggel van dolga. Azonnal leülteti a törpöt és óvatosan hozzáér a sebhez, végighúzza az ujját, hogy ráragadjon valamennyi a méregből és megszagolja, megnézi majd még meg is kóstolja, majd azonnal diagnózist készít.
- Mennyien? - kérdezi röviden, nehogy túlerőltesse a sérültet. Túl sokan. Jegyzi meg magának, majd azonnal leülteti a törpöt. - Ne mozdulj, lassan vegyél levegőt, és ha lehet, ne beszélj! - parancsol rá majd a többi sérültet kezdi keresni. Ránézésre meg tudja állapítani, hogy kik estek a méreg hatása alá. Rendkívül döbbenettel néz, mikor Iortvethen is meglátja a mérgezés jeleit. Iorveth utoljára kerül sorra. Lyv úgy gondolja, így tisztességes és ő maga is így akarná. Így nyugodtan tudnak beszélni a továbbiakról.
- A sérülteknek egytől három hónapig tart mire a méreg végleg megőrjíti őket, az akaraterejüktől függ, de mindenképp megtörténik, aztán csak az egyéntől függ, mikor vet véget a szenvedésnek. - Egy fél nap telik el és Lyvet csak mély gondolatokba merülve lehet látni ahogy egy öreg rongyos könyv fölé görnyed.
- Van egy jó hírem, és egy rossz. Találtam egy növényt ami talán megoldás lehet, bár magam is csak egyszer láttam és a kinyerése is bonyolult, könnyű elrontani, először fel kell forralni, különben mérgező, majd a .... - Iorveth nyúzott és türelmetlen arcára azonban elhallgat, majd vesz egy mély levegőt és folytatja.. - Legalább három hét mire odaérünk, de mivel sérültek is vannak, ez akár meddig is eltarthat, az előállítás pedig akár hónapot is igénybe vehet. Tehát talán, ismétlem, talán ellenszerrel szolgálhatok. – meglepően, sőt gyanúsan lelkes, mintha isten adta szerencsének érezné a kialakult helyzetet. – Szóval? Mikor indulunk? -
Az utazás még Lyv számára is fárasztó. Iorveth őrült tempót diktál, mely felgyorsítja a méreg hatását, mégsem lassít. Lyv éppen idegesen próbálna megszólalni, mikor a törpe közbe szól, szerencsére... A lánynak lett volna néhány keresetlen szava. Végül sikerül rávenni a makacs tündét a megállásra.
Miután egy fél órája megálltak, összecsődíti a sérülteket, hogy lefektessen pár alapszabályt.
- Amint azt már mind észrevettétek, a szomjúságotok az idő elteltével egyre nő. Ezt pedig még a folyamatos vedelés sem oltja. Mindenkinek felhívom a figyelmét hogy tartson mértékletességet. 3 liternél ne vegyen többet magához egy nap. - az okát ugyan nem magyarázza el, nem akarja túlterhelni a népséget.
Ez után felkeresi Iorvethet, hogy megbeszélje vele a további terveket.Látja, ahogy a három felderítő eltűnik az erdő sűrűjében. Örül, hogy ketten maradtak, így talán komolyan elbeszélgethet vele a saját állapotáról, mert nem tetszik neki, amit lát. Nem tudja eldönteni, hogy őszinte legyen a tündéhez, vagy sem.
- Sokat, ha ebben a tempóban haladunk, akkor több mint a fele nem fogja elérni a célt. Minél gyorsabban haladnak, a méreg annál gyorsabban fejti ki a hatását, annál nagyobb megerőltetés a szervezetük számára. Kettőnél már jelentkeztek hallucinációk. Mégis, te erőltetetd magad a legjobban. Mondd nem tapasztaltál hallucinációkat, szédülést, mi a helyzet a szomjúsággal. Rosszul nézne ki, ha te halál bele legkorábban. – Leülteti a földre, majd közelebb megy hozzá, megnézi a homlokánál a hőmérsékletét, az alsó szemhéját lehúzza, hogy megbizonyosodjon róla, hogy megfelelő a keringése.
- Szerencsétek van, hogy másfajúak vagytok… egy embert talán már megölt volna a méreg.. Nyisd ki a szád – Megnézi a torkát, az elszíneződés ugyanis rossz jel. Szerencsére még nem komoly. Majd arra kéri Iorvethet, hogy mutassa meg a vágást, amin keresztül a méreg a szervezetébe jutott. Ez azonban nem olyan egyszerű. A hátán érte a sérülés, de az öltözéke több rétegű, és nem könnyű megszabadulni tőle sérülten. Lyv ellenkezést nem tűrve kezdi el mellvértjét meglazítani, majd levenni, aztán a többi réteget is óvatosan lehámozza a tündéről.
- Nem megmondtam, hogy ne öltözz be ennyire? Nem hagyja szellőzni a sebet… - Ahogy a legalsó ing is lekerül, és a férfi háta szabaddá válik, egy apró vágást fed föl, mely önmagában veszélytelen lenne, mégis körülötte az erek megdagadtak és erősen láthatóvá váltak. Ilyen reakciót egyik másik sérült sem mutat… talán ezért, mert ők betartják a javaslatokat… A seb széle sem forr össze magától, eláll és kissé sárgás színű.
- Hozz vizet! – Parancsol rá egy épp arra járó tündére, aki azonnal cselekszik ésel si szalad a tóhoz, majd pillanatok alatt tér vissza…
- Még egyszer átmosom. – Ezt senki mással sem tette meg, mindenkinél egyszer elég volt, így Iorvethnek már gyanús lehet ez a különös bánásmód, bár Lyv úgy tesz, mintha nem lenne nagy szám, mégis úgy gondolja, szerencse, hogy a tünde nem látja a sebet.
- Ez fáj? – kérdezi, miközben erőteljesen megnyomkodja pár helyen, miután végzett a mosással. Néhány növényt vesz elő a zsebeiből és a seb széleit beborítja velük.
- Ameddig el nem indulunk, hagyd szabadon. – Mondja parancsoló hangon, majd felkel és az erdő mélye felé veszi az irányt. Ha Iorveth megkérdezi:
- Errefelé van néhány alapanyag, amit máshol nem lehet megtalálni, amíg ti pihentek, kihasználom az alkalmat és szedek párat. – Azzal eltűnik a fák között.
Nem sokáig tart, míg begyűjti a növényeket. Ahogy gyűjtöget, eljut egy apró forrásig, ami egy kis tavacskába áll össze. Kellemes tiszta, hűs vize mintha egy hegyről jutott volna ide. A vízben halak és békák úszkálnak. A növényzet is gyönyörű, egyedi. Kissé Brokilonra emlékeztető hangulatot áraszt. Ilyen időkben ismeri csak be, de Lyv mégiscsak szereti szülőhazáját és hiányzik neki olykor.
Leveszi csizmáját és ujja hegyét a vízbe teszi, majd körbenéz, s pillanatok alatt elkezdi levenni ruháját, az övével kezdi, majd a szíjakkal és kistáskákkal, a fegyvereket is lerakja, a fűzőt kioldja, a nadrágot is leveszi, végül pedig az ingtől szabadul meg. Szép lassan besétál, élvezve ahogy a hideg víz a testéhez ér. A közepéig gázol, majd lemerül a mellig érő vízben, hogy egészen vizes legyen a feje búbjáig. Egy darabig lenn marad, majd hírtelen a levegő hiánya miatt emelkedik ki a vízből hátradobva hajzuhatagát. |
//MESE//
Gryk Thalak új királyával, kinek katonáit sikeresen levertétek ezáltal elnyerve a bányát, mely ismét hivatalosan a másfajúaké lett, ám a pökhendi uralkodó áldáz varázslóját nem sikerült likvidálnotok. A fenyegető levél után sejthető volt, hogy bosszúra szomjazik, lévén igencsak lényeges, kincseiben gazdag bányát oroztatok el tőle.
Igen merész lépést tett, orgyilkosokat küldött a fejetekre. Fegyvereiket ritka, lassan ható méreggel volt preparálva.
A váratlanul jött ütközet alatt többen is megsérültek. Köztük Iorveth, a törp, kinek kétszer is megköszönhetted, hogy megmentette életedet, illetve még négy elf és egy törp. Heten már belehaltak a keverékbe, amiért legyengült szervezettel léptek harcba elismert vezérük oldalán. Mindez három nappal azután történt, mikor megkaparintottátok a bányát. Nem számítva ilyen gyors visszavágóra pedig még felkészületlenül is ért titeket az orgyilkosok rátok mért csapása.
A mókusok szokatlan sérülésének bezsebelése okán valami folytán pedig a maradás mellett döntöttél, pedig meg lett volna az alkalmad elhagyni territóriumukat. Ám ez a te asztalod, lévén méregről van szó.
Hamar meg is fejtetted, hogy Triadlan szívében fellelhető ritka növény a Holdgomoly virága a méreg ellenszerének egyik legfontosabb összetevője. Ez a különös növény csak teliholdkor virágzik nardaelek ligetében, s neked pont nincs ilyen a tulajdonodban. A méreg a fertőzöttekben mind dolgozik már, élettani hatásai nincsenek, attól az apróságtól eltekintve, hogy a fertőzöttek különös szomjúságnak vannak időnként kitéve, mindemellett rémálmokat és hallucinációkat okoz. Ha nem az álombéli félelem végez velük, akkor néhány év után maguk vetnek véget szenvedéseiknek.
Iorveth egy és fél hétig dolgozott a kiküldetés részletein, a bányából származó nem kis összeget ráfordítva erre, hiszen a hét beteg, plusz egy tucat egészséges harcost is magukkal visznek, veled együtt, annak okán, hogy te vagy az egyetlen, aki felismeri ezt a növényt. Mellékes apróság, hogy életedben te is csupán egyszer láttál ilyet.
Utatok öt napja tart, két napra vagytok a Hitfok néven ismert falutól. A Kegyes hegyek alatt vonultok el éppen, komoly vízhiánnyal szembesültök, a fertőzöttek fokozottan igénylik az italokat.
- Iorveth, meg kellene állnunk – lép a csapat élén haladó elf mellé az általad komolyabban ismert törp, talán a hetek alatt baráti viszonyba is kerülhettél vele. A tünde kelletlenül torpan meg a már parancsolóan zengő kérés hallatán.
- Hitfok falujába hamarosan megérkezünk, még napnyugta előtt oda akarok érni.
- Igen, de… Hitfok még több óra, ha egy kis pihenőt tartunk, nem lehet gond, biztosan megérkezünk napnyugtára – a törp ne tágít. Iorveth elszántan tekint körbe a társaságon, a betegek valamicskével rosszabbul viselik, hogy kihagyták a reggelit. Nem mindenki olyan kitartó, mint vezérük. Ám ha csak ránézel, láthatod a szemei alatt éktelenkedő karikákat. A méreg az ő szervezetében is teszi a hatását, a rémálmokat ő maga se tudja féken tartani.
- Jó. – Arcán látszik, hogy nem szívesen hozza meg ezt a döntést, ám sajátjai egészsége számára is fontos.
- Arrafelé vízcsobogást hallok, talán mehetnénk oda – szól közbe Neldor, egy magas, hosszú fekete hajú elf. Arcát hosszanti vágás csúfítja, mégis tartása hordoz magában valami megkapót. Iorveth egy bólintással helyesel. Percekkel később egy kisebb patak mellett telepedtek le egy kisebb pihenőre.
- Myrddin, Tannyyl, Orym, nézzetek körül a környéken. Legyetek óvatosak, rossz előérzetem van – küldi el két egészséges elf és egy törp társatok a csapatból Iorveth. Szavait csak is nekik intézte, ügyelt arra, hogy a többiek lehetőséghez mérten ne hallján, hogy ne aggódjanak. Azonban te elég közel álltál hozzájuk, hogy halld az apró párcsevejt, akár nem is szándékosan.
Miután a felfegyverzett társaitok eltűntek a rengeteg ágas-bogasában feléd fordul, egy pillanatig a szemeidbe néz fürkészően, s lassan, kimért léptekkel melléd sétál.
- Meddig kell még kutyagolnunk, hogy megérkezzünk? [mesélői megjegyzés.: sokat!] |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A portált szépítő kódokat köszönöm a 
